Ózd hírei

2018.11.14. 11:15

Ki fogadja be az idősödő ózdi rokkantnyugdíjast?

Ózd - Marika már elmenne menye lakásából, de nincs hova.

Ózd - Marika már elmenne menye lakásából, de nincs hova.

Korábban már írtunk az egyik Ózd melletti kistelepülésen élő Máriáról, aki lapunk olvasóitól is segítséget kért annak érdekében, hogy ne kerüljön utcára, és szerény, de emberhez méltó otthonra leljen. Jövedelme jelenleg mindössze 30 ezer forint, ebből a szolid apanázsból tengődik hónapról hónapra, mely némi élelmiszerre és gyógyszerre elég, de lakhatásra ebből már nem futja.

Félreértették

– Rokkantnyugdíjas vagyok, áprilisban betöltöm a 64. évemet, és teljes ellátásra, nagyjából havi 60 ezer forintra leszek jogosult. Normális albérletre az sem lesz elég, ám egy kis kalyiba vagy nyári lak csak akad valahol – magyarázta a létbizony­talanságtól szenvedő asszony, aki menyével és fiával él, ám konfliktusokkal terhelt lét ez.

– Az újságcikk miatt sokan kerestek, ám azt hitték, társat keresek, miközben hajlékért cserébe mosnék, főznék, takarítanék, és jövő tavasztól tudnék kisebb bérleti díjat is fizetni – sorolta.

Az ügy kapcsán az ózdi hatósági és szociális osztály munkatársaitól megtudtuk, ha Ózdon fog élni az asszony, tűzifa vagy egyéb támogatással tudják a gondjait enyhíteni. Az Ózd és Térsége Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti szolgálat igazgatója, Gál Katalin pedig megígérte, családsegítő kollégájuk hamarosan felkeresi és tájékoztatja Máriát a bentlakásos intézményekbe való bekerülés lehetőségeiről, segít kitölteni a jelentkezési lapot, ám most mind a három intézetükben teltház van, nagyjából egyéves várakozási időre kell számítani.

Segíteni kívánó olvasóink a 0630 6847 449-as telefonszámon érik el Máriát.

ÉM-JA

[related-post post_id="3977043"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!