Ózd hírei

2017.09.26. 17:22

Ajándékkal érkezett Majka Ózdra

Ózd - Az ózdi rapper mozgósította a kapcsolatait, teqballasztalt kapott az Ózdi Football Club.

Ózd - Az ózdi rapper mozgósította a kapcsolatait, teqballasztalt kapott az Ózdi Football Club.

Majkáról köztudott, hogy imádja a futballt, szülővárosáról pedig másfél évtized távollét után sem feledkezett meg. Erről árulkodnak a nemrégiben történtek. Az egyre népszerűbb rapper ajándékot hozott a stadionba, méghozzá egy teqballasztalt, amivel az Ózdi Football Clubot lepték meg.

Fontos Ózd és a foci

Majoros Péter az átadó eseményen érdeklődésünkre elmondta: a fővárosban ismer néhány embert, aki a teqball népszerűsítésével, az asztal forgalmazásával és a pályázatok elbírálásával foglalkozik. Mivel hallotta, hogy új alapokra helyezték a városban a labdarúgást, felvette velük a kapcsolatot, hiszen a felnőtt és az utánpótlás-játékosok technikai fejlődését jól szolgálja a magyar találmány.

– Szerencsére Borsányi Gábor, a cég vezetője partner volt a kérésemben, így kerülhetett az Ózdi FC-hez ez az asztal, amit a klubház előtti részen már ki is próbáltak a játékosok – folytatta Majka. – Számomra nagyon fontos Ózd, a foci pedig pláne, a kettőt összekombináltuk erre a napra. Lényeges, hogy a kisebb egyesületek számára is elérhetőek legyenek az újdonságok, ami mostantól a stadionban a focisták számára megvalósult. Korábban én is kipróbáltam ezt a játékot, bár a technikai tudásom nem megfelelő hozzá. Én inkább a nagypályás lábteniszt szeretem, de ez is nagyon érdekes és élvezet azok számára, akik a labdával tudnak ügyeskedni.

Fotó: Marosréti Ervin

Borsányi Gábor, a teqball­szövetség elnöke hozzátette: mivel egy száz százalékban magyar innovációról beszélünk, nagy örömére szolgál, hogy most már szinte az ország teljes területén megtalálható az eszköz. Nemzetközi viszonylatban is egyre erősödik a marketing, amit az is mutat, hogy néhány év leforgása alatt 35 országban vezették be a sportágat.

– Nagyon messze van a végső célunk, vagyis hogy a teqball olimpiai sportág legyen. Nagyot álmodtunk, ezért dolgozunk, de ehhez még rengeteg távol állunk – fogalmazott az ózdi átadást követően Borsányi Gábor. – Mindenhol hangoztatjuk, hogy nem a futball versenytársa vagyunk, hanem egy teljesen önálló sportág. Egyedi szabályrendszerrel rendelkezünk, profi játékvezetőink vannak, azt kívánjuk elérni, hogy néhány éven belül egy nagyon komoly, nemzetközi sportot építsünk föl. Örömteli, mostantól Ózdon is használhatják az asztalt, ez ugyanis alapfeltétele annak, hogy a játék ezen a környéken is elinduljon hódító útjára.

- ÉM-ME -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!