Ózd hírei

2017.03.19. 13:49

„Eljött az idő, hogy színre lépj!”

Ózd - Kevesen gondolták, hogy az évtizedekig prosperáló vasgyár helyére egyszer majd a kultúra költözik. Interjú Lovas Lajossal, a Forum Hungaricum igazgatójával.

Ózd - Kevesen gondolták, hogy az évtizedekig prosperáló vasgyár helyére egyszer majd a kultúra költözik. Interjú Lovas Lajossal, a Forum Hungaricum igazgatójával.

Az elmúlt évtizedekben alapvetően megváltozott a hajdanvolt ipari területek arculata. Az ipar – elsősorban a nehézipar – háttérbe szorulásával és felszámolásával megerősödött a városiasodás folyamata, a lakóövezetek kiépülése, illetve a barnamezős területek számának növekedése. Utóbbi hasznosítása komoly kihívást jelentett és jelent a városok számára.

A látogatók megismerhetik a magyar filmtörténet jelentősebb fejezeteit, filmjeit, alkotóit.” Lovas Lajos

A tavalyi év végével megszűnt a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA). Emiatt teljesen nulláról kellett indulniuk?

Lovas Lajos: Szó sincs arról, hogy a nulláról indultunk volna. A kormányrendelet értelmében a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. továbbvitte a MaNDA közgyűjteményi digitalizálási feladatait; az uniós projektek keretében megvalósult ózdi intézmények működtetését és a kulturális közfoglalkoztatási programot. Úgy fogalmaznék, hogy január 1-ével új lehetőségek nyíltak meg, hogy sokkal hatékonyabban és koncentráltabban végezzük az eddigi munkáinkat.

Milyen feladatokról, munkákról beszélhetünk?

Lovas Lajos: Létezik egy kulturális adatbázisunk, amelynek célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése és a hozzáférhetőségének biztosítása. Az adatbázis építése 2011 óta folyik, és a jelenleg feltöltött tételek száma megközelíti a félmilliót. A kulturális digitalizálás jelentős áttörést jelentett és jelent minden nemzet életében. Az európai együttműködés elve szerint közös erőfeszítéseket kell tenni ahhoz, hogy az európai digitális kulturális örökség elérhető és látható legyen. A Forum Hungaricum Nonprofit Kft. egyik feladata a magyar kulturális örökség digitalizálása és feldolgozása. A munkánkat partnerintézmények és az Országos Kulturális Digitalizációs Közfoglalkoztatási Program segíti. Egy másik feladat az Ózdon megvalósult projektek – a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és a Digitális Erőmű – működtetése és minél szélesebb körben való megismertetése.

Hogyan tudják Ózdra csábítani a látogatókat?

Lovas Lajos: Először is egy lelkes, elszánt csapattal, és izgalmas, változatos programokkal. Ha a kérdés mögött kétkedés is rejlik, részben igaza van. Ózd kevésbé tartozik a turisták által kedvelt helyek közé, de miért ne lehetne és kellene ezen változtatni. Ha megnézzük, a közelében kedvelt és népszerű kirándulóhelyeket találunk. Aggtelek, Szilvásvárad természeti látványosságait jól kiegészíti a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark különleges attrakciói. Vállalkozó kedvű tanárok hozhatják el a tanítványaikat, hogy filmet forgassanak élethű díszletek között, eredeti jelmezekben; vagy a 80 méter hosszú drótkötélpályán lecsúszva az őserdő hőseivé váljanak. Az élményparkban bármi lehetséges, akár – a filmes karaoke segítségével – Kabos Gyula helyett perlekedni Haraszti Micivel; vagy tankkal ostromolni a díszletváros utcáit.

Szórakozás minden mennyiségben?

Lovas Lajos: Szórakozás és nem utolsósorban tanulás. A látogatók megismerhetik a magyar filmtörténet jelentősebb fejezeteit, filmjeit, alkotóit. A kiállítás egyszerre szemlélő és interaktív. Plakátok és tabletek elevenítik fel egy-egy emblematikussá vált film jeleneteit, miközben a tárlatvezetők színes kulisszatitkokat árulnak el forgatásokról, filmekről.

Elsősorban a diákokat szeretnék megszólítani?

Lovas Lajos: Ahogy mondani szokták, a kilencévestől a kilencvenkilenc évesig várjuk mindazokat, akik belemerülnének a filmes világba, akár a kamera előtt, akár a kamera mögött. A nyári táborok, csapatépítő programok és nyugdíjasklubok között egyaránt mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

Vannak top programok?

Lovas Lajos: Az élménypark sok izgalmas programot kínál. Kedvelt a green screen lecsúszópálya, az archív filmtechnikai kiállítás vagy a filmtörténeti ösvény. Rendszeresek a születésnapi rendezvények, amelyek szintén a film világának témájához kapcsolódnak.

Mi adja a Digitális Erőmű népszerűségét?

Lovas Lajos: Az épület maga. A reprezentatív, kétszintes tér azonnal magával ragadja a látogatót. A hatalmas csarnok vonzza a lehetőséget kiállítások, konferenciák, nagyszabású rendezvények – vagy akár esküvői fotózás – lebonyolítására, megrendezésére. Emellett fontos hangsúlyozni az intézmény oktatási szerepét, a közvetlen kapcsolódását a duális képzés rendszerébe. A Miskolci Egyetem fontos együttműködő partnerünk ezen a területen, a tervek szerint a közösségi főiskola rendszerén keresztül kihelyezett képzéseivel kapcsolódik be ebbe a folyamatba.

Ide nem is terveztek attrakciókat?

Lovas Lajos: Az erőműben kapott helyett az Informatikatörténeti Kiállítás, amely a magyar számítástechnika történetét mutatja be az érdeklődőknek, az áramkörös számítógéptől a mikroszámítógépekig, illetve az erőmű pincéjében látható a Digitális Kárpát-medence elnevezésű vetítéses kiállítás, amely megidézi az elmúlt száz év történelmét, művészetét, hagyományait. Az eredeti felvételeken a magyar feltalálók, művészek, sportolók mellett régmúlt korok hétköznapi szereplői is feltűnnek. A kiállítás különleges hangulatát a projektorok fénye és az épület nyújtotta térélmény közötti kontraszt teszi egyedivé.

Kell egyensúlyozniuk a feladatok között?

Lovas Lajos: Minden feladatot a legjobb tudásunknak megfelelően kell ellátnunk, legyen szó az adatbázisról vagy az ózdi intézményeinkről.


A további tervekről

Lovas Lajos: A régió már megismert minket, a leglelkesebb látogatók is a környékről jönnek. Viszont szeretnénk még jobban kiterjeszteni az ismertségünket. Egyrészt az ország távolabbi részeiből, illetve a projekt sikeres Visegrádi Együttműködése eredményeként a V4-ek országaiból is várjuk a látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!