2025.06.03. 11:22
Egyre rosszabb a helyzet Franciaországban (videó)
A PSG Bajnokok Ligája-győzelme után a migránsok miatt újra lángba borult Párizs.

Forrás: AFP
Fotó: NurPhoto via AFP
Röviddel azután, hogy a PSG megnyerte a Bajnokok Ligáját, a csapat egyik játékosa, Ousmane Dembélé békés ünneplésre szólította fel a szurkolókat: „Ünnepeljünk, de ne romboljunk szét mindent Párizsban.” Felhívása azonban süket fülekre talált, ahogy a Magyar Nemzet is beszámolt róla: két ember meghalt, boltokat fosztottak ki, buszmegállókat rongáltak meg, autókat gyújtottak fel és rendőröket támadtak meg a migránsok. A legdurvább zavargások a párizsi Champs-Élysées sugárúton történtek, ahol a rendőröket tűzijátékokkal és egyéb tárgyakkal dobálták meg. Összesen 563 személyt vettek őrizetbe.

Már 2002–ben figyelmeztettek a „Köztársaság elveszett területeire”, ahol főként muszlim közösségek éltek a társadalomtól elszigetelten. A fiatal francia muszlimok iszlamizációja felgyorsult, főként az internet fejlődésének köszönhetően, amely új platformot adott a szélsőséges propaganda terjedésének.
A YouTube 2005-ben indult, ugyanabban az évben, amikor több ezer fiatal tört-zúzott Franciaország-szerte. Az akkori belügyminiszter, Nicolas Sarkozy csőcseléknek nevezte a zavargókat, és megígérte, hogy megszabadítja tőlük azokat, akik békét akarnak. Ez nem sikerült. Ma egy új generációnyi randalírozó migráns garázdálkodik a francia nagyvárosokban.
A Le Figaro vasárnapi vezércikke úgy foglalta össze a történteket, hogy ez nem futball volt. Ez egy kultúra: vak vandalizmus, erőszakos támadások, a rendőrség, Izrael és az állam elleni jelszavak skandálása. Ez a magyarázata annak is, miért nincs erőszak a PSG vagy a francia válogatott idegenbeli meccsein. A külföldre utazó szurkolók valódi rajongók, akik szeretik klubjukat és hazájukat.
Azok, akik Párizs utcáit dúlják fel, azért teszik, mert gyűlölik Franciaországot
– számolt be róla a The Spectator.
A teljes cikkért kattintson IDE.