Országgyűlés

2024.09.30. 12:47

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak (videó)

A nyári szünet után ma ült ismét össze az Országgyűlés.. A miniszterelnök felszólalásával kezdődött az őszi ülésszak a parlamentben. Ezt követően a parlamenti frakciók vezetői reagáltak a kormányfő által elmondottakra, aki viszonválaszban fejtette ki a véleményét az elhangzottakról.

MW

Orbán Viktor felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Parlamenti szokásoknak megfelelően beszámolok a tavaszi ülésszak vége óta eltelt eseményekről és a kormány terveiről

– fogalmazott Orbán Viktor az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitányán elmondott felszólalásában. A miniszterelnök emlékeztetett: szeptember közepétől hazánkat komoly veszély fenyegette az árvíz miatt – írja a Magyar Nemzet.

A védekezés szervezetten és rendben történt. A bajt sikerült kivédeni

– szögezte le a miniszterelnök, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a védekezésben.

Orbán Viktor a közösségi oldalán is jelezte, hogy beszédet mond az Országgyűlés plenáris ülésén. 

Ha baj van, a magyarok példásan összefognak

– hangsúlyozta a kormányfő. 

Mint mondta, a 2013-as árvízzel szemben a magyar állam hatékonyabb és szervezettebb lett, továbbá jó döntés volt a védelmi vonalak kiegészítése az elmúlt években. Jelezte, hogy 435 milliárd forintot szántak az elmúlt években árvízvédelemre. Ismertette, hogy a közeljövőben a vízügyi hatóság az árvízi jelentését a kormány elé terjeszti, ezt követően döntenek a további árvízvédelmi fejlesztésekről.

A kormány egyik legnagyobb fejlesztése a digitális állampolgárság program

Orbán Viktor beszámolt arról, hogy idén nyáron negyvenezren nyaralhattak a Balaton-parti Erzsébet-táborokban. A fejlesztésekre kitérve közölte: az elmúlt években 1400 milliárd forint értékből újítottak meg óvodákat és iskolákat.

A kormány átadta a dunakeszi diáknegyedet, ez az oktatási központ 1500 tanulót képes befogadni

– emelte ki, majd az iskolakezdés kapcsán hozzátette: 13 millió tankönyvet osztottak ki, 1,2 millió diák jutott ingyen tankönyvhöz.

A kormány egyik legnagyobb fejlesztéseként nevezte meg a digitális állampolgárság programot, amivel már telefonról is igazolhatják magukat a felhasználók, és folytatódott a Gondosóra program.

A turisztika teljesítményét úgy értékelte, hogy az idei nyár a magyar turizmus rekordnyara volt.

„Soha nem nyaralt ennyi magyar az országban és soha nem járt nálunk ennyi turista”

– ismertette a miniszterelnök.

Orbán Viktor a közösségi oldalán osztotta meg  az új gazdaságpolitika első lépéseit.

Kitért arra is, hogy júliusban újra nemzeti kézbe került a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, 

amelynek forgalma eléri az évi 17,5 milliós utasszámot. 

Az MVM részesedést vásárolt a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, ami történelmi jelentőségű

 – emelte ki Orbán Viktor. 

Brüsszel továbbra is a blokkosodás mellett kötelezi el magát

A miniszterelnök emlékeztetett: a gazdasági növekedés tekintetében az EU 27 tagállamából a 11. helyen állunk. Jelezte, hogy még nagyobb növekedésre lesz szükség a jövőben. 

A beruházásokat tekintve az EU negyedik helyén állunk, de itt is az első helyet kellene megcéloznunk

– tette hozzá. Mint mondta, a nyáron a bruttó átlagkereset 14 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest, az inflációt levonva pedig 9,4 százalékos reálbéremelkedés tapasztalható. 

A magyar gazdaságnak rendszeresen halálhírét keltik, de a magyar gazdaság köszöni szépen, jól van és a következő csatákra készül

– fogalmazott.

ORBÁN Viktor
Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: Koszticsák Szilárd

„Az államadósság helyzete stabil, a költségvetési hiányt pedig 4,5 százalékra akarják csökkenteni”

– jelentette ki Orbán Viktor. Ismertette, hogy meghosszabbították a lakossági kamatstopot, amit csak akkor fognak kivezetni, ha a kamatok mértéke csökken, és nem jelent terhet a családoknak. Felhívta a figyelmet, hogy 

a családi pénzügyi helyzetét javítja, hogy július 1-jén elindították az új otthonfelújítási programot, amivel húszezer házat lehet felújítani. 

Közölte, hogy tavaly tíz százalék alá szorították az inflációt, a nyáron pedig már 3,4 százalékos volt az infláció.

Az idei év világgazdaságban tapasztalt változásai arról győztek meg minket, hogy új gazdaságpolitikára is szükség lesz, ha új gazdasági sikereket akarunk elérni. Új gazdaságpolitika nélkül az elért sikereket sem lehet megóvni

– mutatott rá Orbán Viktor.

Mint jelezte, a lehető legrosszabb forgatókönyv a keleti és a nyugati gazdaság elválása egymástól. Szerinte csak akkor maradhat fent a nemzetgazdaság, ha versenyképes termékeket tudunk gyártani. – A mögöttünk hagyott hónapok csak növelték a bajt.

Az európai emberek hiába szavaztak a változásra, Brüsszel továbbra is a blokkosodás mellett kötelezi el magát.

„Magyarország számára a blokkosodás útja járhatatlan, mivel gazdasági önállóságunk beszűküléséhez, pangáshoz és elszegényedéshez vezetne. Új gazdaságpolitikára van szükségünk”

 – tette hozzá. Aláhúzta: gazdasági semlegességre van szükség.

Érdekünk, hogy mindenkivel fenntartsuk a gazdasági kapcsolatot, ezt a kérdést nem szabad a politika szemüvegén keresztül nézni. Mindkét oldaltól át kell venni, ami Magyarországnak hasznos, és mindent, ami fegyveres konfliktus felé vezet, el kell utasítani

– jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte azok lesznek sikeresek, akik megőrzik cselekvőképességüket. Magyarországnak mindenből a legjobb kell: csúcstechnológia, a legelőnyösebb hitelprogramok, kiegyensúlyozott kapcsolatok. Ezért új eszközökre is szükség van: például egymást követő iparpolitikai és vállalkozásfejlesztési akciótervekre. Hangsúlyozta:

a magyar gazdaság növekedési ütemét a 3 és a 6 százalékos sáv közé kell emelni, akkor is, ha az unióban ez senkinek sem sikerült.

A nemzeti kormányzás a megoldás

A migráció kérdését úgy látja, hogy a szabad utazás korszaka a vége felé közeledik, pedig csak annyi kellett volna tenni, hogy az államok megfogadják Magyarország tanácsát, és nem engedik be az illegális bevándorlókat. Mivel nem így tettek, a legtöbb nyugati országban áldatlan állapotok uralkodnak – mutatott rá a miniszterelnök.

Magyarországnak azért kell fizetnie, mert megvédte Európát

– mondta Orbán Viktor. Kijelentette: ha Brüsszel továbbra is ragaszkodik a hazánkat sújtó büntetéshez, hozzájuk fogjuk szállítani a migránsokat.

A kormánynő úgy látja, a kormánynak igaza lesz a háborút illetően is: a nyugat meggondolatlanul ugrott bele a háborúba. 

„Fegyverszüneti tárgyalásokra és békére van szükség”

– hangsúlyozta a miniszterelnök. 

Felidézte: Magyarország békemissziót indított, amivel megnyitotta a békéről szóló vitát Európában, ami korábban elképzelhetetlen volt, és azóta megalakult a Béke barátai csoport is. Jelezte, hogy minden ügyben a szuverenitás kérdéséhez lyukadnak ki. Szerinte fontos és szép dolog a nemzetközi együttműködés, de csak magunkra számíthatunk.

Mindig csak a nemzeti kormányzás és a nemzeti összefogás jelenti a megoldást

– jegyezte meg. Mint mondta, a kormány a magyar állam minden eszközét habozás nélkül felhasználja a szuverenitás és a függetlenség megóvása érdekében. 

Meggyőződésem, hogy bármilyen kilátástalan is a helyzet, ha megteszel mindent, ami tőled telik, minden jóra fordul

– fogalmazott beszéde végén Orbán Viktor, majd eredményes munkát kívánt a képviselőknek.

Magyarország Európa legbiztonságosabb országa

Szeretnék türelmet kérni a DK politikusai számára, mivel már a parlamentbe jutásért kell harcolniuk. Ilyenkor az ember ideges

– fogalmazott a miniszterelnök a parlamenti frakciók felszólalásaira adott viszonválaszában.

A jobbikos Lukács László Györgynek válaszolva a kormányfő elmondta, hogy a kormány betartja, hogy a magyar munkahelyek a magyarokat illetik meg, vendégmunkás pedig csak annyi jöhet hazánkba, ahány betöltetlen álláshely van. Szót ejtett róla, hogy a bűnözés mértékét sikerült radikálisan csökkenteni hazánkban,

Magyarország pedig Európa legbiztonságosabb országa, és aki ezzel ellentétes dolgot állít, az lebecsüli a magyar rendőrök munkáját.

A gazdasági semlegesség politikájáról azt mondta, hogy most fordultak egy jelentősebb hitelért az Európai Fejlesztési Bankhoz a vasútfejlesztés érdekében. Az elektromobilitás nem technológiai zsákutca, mert a német autógyárak vezetői is ezen az állásponton vannak. 

A drogkereskedelem kapcsán azt mondta, hogy az már a vidéki szegénység soraiban is pusztít, a kormánynak pedig fontos feladata lesz fellépni a drogkereskedelemmel szemben.

A párbeszédes Tordai Bence felszólalására adott válaszában a kormányfő angolnaszerű mozgásnak nevezte, hogy Tordai kilépett a pártból, ám mégis tovább vezeti a frakciót. A háborús helyzet kapcsán leszögezte, hogy az óriási fenyegetést jelent egész Európa számára, ezért tárgyalni kell, tűzszünetre, majd békére van szükség. 

A miniszterelnök visszautasította, hogy hazánk fegyvert szállítson Ukrajnába.

A felmerült megszorításokról azt mondta:

 az egy szocialista műfaj, a polgári kormány nem alkalmaz megszorításokat, eddig sem volt, ezután sem lesz ilyesmi. 

Ungár Péter felvetését Orbán Viktor zsákutcának és szolgalelkűségnek nevezte. Azzal kapcsolatban, hogy honnan akarjuk levezetni a magyar külpolitikát, úgy látja, hogy nem bizonyos külpolitikai kérdésekben van vita, hanem maguk a filozófiai alapok is vitásak. 

Azzal nagyon sokat kell dolgozni, hogy az egyensúly helyreálljon

– fűzte hozzá.

KÖVÉR László; ORBÁN Viktor
Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Felidézte, hogy amikor a luxemburgiak miniszterelnökét megválasztották az Európai Bizottság elnökének, két ország ellenezte körömszakadtáig, a britek és Magyarország. Attól tartottak ugyanis, hogy ha azt a programot fogadják el, amely meghirdette az Európai Bizottság politikai testületté alakítását, a britek kilépnek az unióból, majd kiszolgáltatják a francia törekvéseknek.

Az oktatást bíráló szocialista Komjáthi Imrét óva intette attól, hogy leértékelje a magyar pedagógustársadalmat. Elismerte, hogy vannak problémák az oktatási rendszerben, de visszautasította, hogy leértékeljék a magyar tanárokat. Az egészségüggyel és oktatással kapcsolatos felvetésekre azt válaszolta Orbán Viktor, hogy 

a nemzeti kormány és a korábbi kormány költése ezeken a területeken látványosan különbözik, elég csak a béremelésekre vagy éppen a hálapénz kivezetésére gondolni.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy nem szabad lebecsülni az összeszerelő üzemeket, majd a munkások nevében visszautasította Komjáthi Imre állításait. Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk politikusának azt mondta, a víztározók kialakítására vonatkozó megjegyzései mögött ismerethiány van, majd azt javasolta, hogy tanulmányozza, hány százmilliárd forintot költöttek az elmúlt 14 évben a vízmegtartás érdekében hozott beruházásokra.

A kormány nevében azt szeretném kívánni, hogy sikerüljön jobban az őszi ülésszak folytatása, mint ahogy ma elkezdődött

– zárta viszontválaszát Orbán Viktor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában