Árhullám

2024.09.17. 06:56

Félelmetes felvételek készülnek a szomszédos országokban az áradásról (videó)

Az elmúlt napok pusztító áradásai több emberéletet is követeltek. Az áldozatok száma hétfőn legalább 17-re emelkedett, heten Romániában haltak meg. Ausztriában, a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban is halálos áldozatokról számoltak be.

MW

Pozsonytól néhány kilométerre nyugatra fekvő öregek otthonában töltenek fel élelmet az idősek számára

Forrás: AFP

Fotó: Tomas Benedikovic

Kordian Kolbiarz, a lengyelországi Nysa polgármestere arra kérte az embereket, hogy hagyják el az otthonaikat és menjenek magasabban lévő helyekre. Az intézkedés 44 ezer embert érinthet. A település vezetője szerint fennáll a veszélye annak, hogy átszakad egy gát, és a közeli tóból hatalmas mennyiségű víz zúdul a városra – írja a Magyar Nemzet.

Kérjük, vigyék a holmijukat, önmagukat, szeretteiteket. Érdemes azonnal felmenni az épület legfelső emeletére, mert akár több méter magas is lehet az árhullám. Ez azt jelenti, hogy az egész várost elöntheti a víz

– közölte Nysa polgármestere.

Szlovákiában a Duna áradásokat okozott a főváros, Pozsony óvárosában, a helyi sajtó szerint a vízszint meghaladta a 9 métert.

A legtöbb eső Csehországban esett. Az északkeleti Jesenik városában csütörtök reggel óta 473 milliméter csapadék hullott, ami a havi átlag ötszöröse.

A cseh tűzoltóság ivóvizet szállított a falvakba, miután azt mondták az embereknek, hogy ne igyanak vizet a csapokból vagy a kútjukból, mert az valószínűleg erősen szennyezett.

Az osztrák St. Polten városában négy nap alatt több eső esett, mint az eddigi legcsapadékosabb ősz folyamán, 1950-ben.

Karl Nehammer kancellár elmondta, hogy a fegyveres erőket is bevetették, hogy segítséget nyújtsanak a vihar sújtotta régióknak. Az osztrák klímaügyi minisztérium közölte, hogy 300 millió euró helyreállítási forrást bocsátanak rendelkezésre. A legtöbb párt pedig leállította a kampányát a kevesebb mint két hét múlva esedékes szövetségi választásra. A voksolást szeptember 29-én tartják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában