Szabadidő

2023.06.15. 12:17

Az Erzsébet-táborok Magyarország legnagyobb, egész éves táborozási programjává nőtték ki magukat

Országszerte rendeznek ottalvós, napközi, családi, erdélyi, gyógyító és diabétesz táborokat. Ezeken csak 2022-ben csaknem 180 ezren vettek részt – ismertette Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán.

MW

Forrás: Szentkirályi Alexandra/Facebook

Fotó: ruzsaistvan

A kormányszóvivő hozzátette, a honvédelmi táborok is egyre népszerűbbek. 

Idén több turnusban, 47 helyszínen, 16 tematikában, 5 napon keresztül ismerkedhetnek az érdeklődők a honvédelem alapjaival, egyúttal belekóstolhatnak a katonaéletbe is. Alaki fogások, paintball, airsoft játékok, légpuskalövészet, egészségügyi ismeretek, tereptan, tájékozódás, túlélési ismeretek, testnevelés és sportvetélkedők, valamint ügyességi versenyek színesítik a táborok életét

– sorolta Szentkirályi Alexandra.

Megjegyezte, az eredmény nem marad el: tavaly 96 táborban több mint 3000 fiatal vett részt.

Fontos számunkra, hogy a magyar gyerekeknek lehetőséget biztosítsunk a biztonságos, de szórakoztató és élménydús nyári emlékek megszerzéséhez

– írta a posztjában.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában