Ellentmondás

2023.05.22. 07:31

Gyerektartásra nincs pénze, de magángéppel repked Hunter Biden

A The New York Post felfedte, hogy a magánrepülőgép bérlése, amellyel Biden az arkansasi tárgyalásra érkezett, akár hathavi gyerektartási díjnak felel meg.

MW

Hunter Biden és nagynénje, Valerie Biden 2023. április 11-én felszáll az Air Force One-ra a marylandi Andrews-i bázison

Forrás: AFP

Fotó: Mandel Ngan

Az út Los Angelesből Washingtonba, majd Arkansasba és vissza Washingtonba a becslések szerint 55 ezer és 117 ezer dollár közötti összegbe került, ami szakértők szerint akár hathavi gyerektartási díjnak felel meg – írja a Breitbart amerikai hírportál alapján a Magyar Nemzet.

Hunter Biden nem ismerte el a 2018-ban született Navy Jones Robertset saját gyermekének, majd apaságát DNS-teszt állapította meg 2019-ben, és ezt követően 2020-ban bíróság előtt 2 millió dolláros megállapodást kötött az anyával a gyermektartásról.

Az Arkansas államban zajló bírósági eljárást eredetileg Hunter Biden házasságon kívül született, négyéves lányának édesanyja, Lunden Roberts kezdeményezte, mert állítása szerint az apa nem fizeti meg a kettejük közötti megállapodásában szereplő gyermektartás összegét.

Mint arról korábban beszámoltunk, a jogi ügy 2022 szeptemberében indult újra, amikor Hunter Biden a bírósághoz fordult azzal a kéréssel, hogy csökkentse a 2020-ban megállapított, a gyerek neveléséhez fizetendő havi hozzájárulást.

Az elnök fia arra hivatkozott, hogy anyagi körülményeiben változás következett be és 2020-hoz képest jelentősen csökkent a jövedelme. Lunden Roberts ügyvédei dokumentumokat kértek a Hunter Biden anyagi és jövedelmi viszonyára vonatkozó állítások igazolására.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában