Embertelen állapotok

2022.11.28. 07:29

Megint botrányt okoztak a szakképzetlen migránsok Svédországban

Ürülékében fekve hagyták magára az idősotthon lakóját.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Svédországban ezúttal három embert felfüggesztettek az állásából, miután egy szociális otthon egyik lakóját úgy hagyták magára, hogy az idős lakónak a saját ürülékében kellett feküdnie. Az esetről készült jelentésből kiderült, hogy az otthon személyzete ugyan járt a szobában, de több órán keresztül nem segített az idős lakónak, annak ellenére, hogy tudtak az állapotáról – olvasható a V4NA cikkében.

A nemzetközi hírügynökség korábban megírta, olyan sok ápoló hiányzik a svéd idősotthonokból, hogy bevándorlókkal kellett feltölteni az intézményeket. Az egyik ilyen otthonban rengeteg gondot okoznak a migránsok, akik dolgozni sem akarnak és arra sem hajlandók, hogy megtanuljanak svédül. A bevándorlók minden bizonnyal csak azért vállalnak ilyen munkát, hogy jogosultak legyenek az állami támogatásokra.

Csakhogy ennek éppen az idősotthonok lakói isszák meg a levét, akiket megfosztottak attól a minőségi ellátástól, amelyet már korábban megszokhattak. Újabb és újabb botrányok robbannak ki a svéd idősotthonokban (nem) dolgozó bevándorlók miatt.

Nemrég az Umea településen található egyik idősotthonról derült ki, hogy az időseket rettegésben tartják a bevándorlók, amióta az intézményben eltörölték a svéd nyelvtudással és a képzettséggel kapcsolatos követelményeket.

A svéd sajtó szerint az időseket válogatott módszerekkel terrorizálják a migránsok, amikor épp nincs türelmük a gondozásukhoz. Az általuk bevezetett büntetések egyike az volt, hogy az otthon lakóit arra kényszerítették, hogy a saját ürülékükben aludjanak, mert nem cserélték ki az ágytálakat vagy pelenkákat. Ezek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentették, sok más panasz is érkezett az idősek részéről. A személyzet türelmetlen, ingerlékeny, különösen a demenciában szenvedőkkel szemben, nem értenek a munkájukhoz, és lehetetlen velük kommunikálni, mert nem értik a svéd nyelvet.

A dolgozni nem akaró migránsok sok esetben az idősek gyógyszereinek berendelésével sem foglalkoznak, máskor pedig nem segítenek a tisztálkodásban, helyette a zuhanyzóban vagy a vécében hagyják őket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában