Karácsony és az agyhalál

2022.07.01. 13:00

Kínosan magyarázkodik a főpolgármester, de nem mond igazat

Karácsony Gergely hatalmas botrányt keltett azzal, hogy az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elszólta magát: brüsszeli utasításra lejjebb csavarnák a távfűtéses lakásokban a fűtést télen.

Karácsony Gergely még kedden, az ATV Egyenes beszéd című műsorában elszólta magát a távfűtésre vonatkozó tervekről, mondván: ha 20 fokon fűtjük a lakásainkat, akkor sokat lehet megtakarítani - írja az Origo.  Ez azt jelenti, hogy a főváros baloldali vezetése nemcsak a hivatalokban, hanem a Főtáv 240 ezer fővárosi fogyasztójánál is érvényesíteni akarja télen a fűtéscsökkentést. Mindez része lenne a már sokszor említett brüsszeli kezdeményezésben megfogalmazott vállalásoknak, a Városok energiatakarékossági sprintje elnevezésű projektnek.

A hatalmas botrányt látva a korábbiakhoz képest is szánalmasabb magyarázkodásba és hazudozásba kezdett a főpolgármester a közösségi oldalán. Többek között azt írta, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közintézmények esetében fogunk élni hőmérséklet-ajánlással, de ennek semmi köze a közszolgáltatási szerződésekben rögzített lakossági távhőszolgáltatáshoz.

Saját korábbi állítását sutba dobva közölte: sem a FŐTÁV, sem én nem tudjuk és nem is akarjuk szabályozni egy random budapesti lakásban a hőmérsékletet, mert a korszerű távhőrendszerek (a budapesti már jellemzően ilyen) és a korszerű épületfűtési rendszerek egyik fontos előnye, hogy a budapesti lakos saját igénye, lehetőségei és energiatudatos szemlélete alapján maga szabályozza az adott helyiség hőmérsékletét.

Ez azonban erős csúsztatás. Ugyanis

nincs is szükség arra, hogy a FŐTÁV egy random lakásban szabályozza a hőmérsékletet. Elég az, ha összességében szabályozza: kevesebb fűtést biztosít egy társasháznak vagy egy meghatározott területnek.

Ebben az esetben hiába tekeri feljebb valaki a fűtést a saját lakásban - ha egyáltalán olyan házban él, ahol erre van lehetőség -, csak addig tudja tenni, amíg van elég meleg víz a csövekben. És ha neki sikerül is, a szomszédnak már nem biztos, hogy fog. A lényeg: az átlag hőmérséklet annyi marad, amennyit a FŐTÁV akar.

Ráadásul a társasházakban csak ott van lehetőség szabályozni a hőmérsékletet, ahol azt a lakóközösség megszavazta. Sok helyen pedig nem szavazzák meg, mert a plusz leolvasásnak például ára van - vagyis drágább.

Karácsony a bejegyzés végén még agyhalottazik kicsit - azok az agyhalottak, akik felhívták a figyelmet a nyilatkozatára - de ez csak gyenge és sértődött elterelési kísérlet. Esetleg megpróbálhatna a FŐTÁV-ot (is) irányító Gyurcsány-fiókától, Mártha Imrétől valami életszerűbb magyarázkodást kérni.

Feltéve, ha a Gyurcsány-fióka nem valamelyik egzotikus tengerpart luxusszállodájában strandol éppen.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén a Városháza dísztermében 2022. június 8-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában