Jogállamisági vita

2022.06.20. 10:26

Varga Judit: Magyarország meg fogja kapni a neki járó uniós pénzeket

Az igazságügyi miniszter szerint Brüsszelben nem is tudják megmondani, milyen konkrét forrásokat akarnak megvonni tőlünk.

– Minden áskálódás és rémhírterjesztés ellenére meg fogjuk kapni a nekünk járó uniós pénzeket a tárgyalási folyamat végén – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az Indexnek adott, hétfő reggel megjelent interjúban – írja a Magyar Nemzet. – Ez ugyanis jár a magyar embereknek mind jogi, mind politikai értelemben – tette hozzá.

Az igazságügyi miniszter a Magyarországgal szemben megindított jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban aláhúzta: az európai baloldal azért támadja Magyarországot, mert nem engedjük be a migránsokat, a genderpropagandát, és kőkeményen érvényesítjük a nemzeti érdekeket.

– A konkrétumokat nézve pedig meglehetősen érdekes, hogy egy olyan eljárást indítottak el ellenünk, aminek lényege, hogy a „jogállamiság sérelmével rosszul elköltött pénzeket” vissza kell fizetni, miközben még meg sem kaptuk a forrásokat, amiket rosszul kellene elköltenünk. Nem is tudnák megmondani, milyen konkrét forrásokat akarnak megvonni tőlünk. Ehelyett általános, politikai, ideológiai kérdések és problémafelvetések vannak. Egy hosszú folyamat kezdődött el. Mi pedig jó európaiként most is minden kérdést meg fogunk válaszolni – jegyezte meg.

Varga Juditot arról is kérdezték, milyen hatással vannak az ő eddigi feladatköreire Navracsics Tibor kinevezése uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszternek.

Tiszteletben tartom az újságírói kreativitást, de megmosolyogtató volt a számomra, amikor arról olvastam találgatásokat, hogy Navracsics Tibor és köztem biztosan belharc indul majd. Én kifejezetten örülök a miniszter úr kinevezésének

– válaszolta az igazságügyi miniszter.

– Beszélek brüsszeliül, amin kint is jobban meg tudják érteni a magyar álláspontot. Ebben a munkában Tibor is egy újabb hangszín és egy értékes szereplő lesz. Sokat dolgoztunk együtt még Brüsszelben, és nagyon jó emberi, szakmai kapcsolat van közöttünk. A miniszter úr rendkívül jelentős tapasztalatokkal rendelkezik a bizottság működéséről, van személyes kapcsolatrendszere is, amit fel tud majd használni a magyar érdekérvényesítésben – tette hozzá.

Varga Judit azt is hangsúlyozta: 

szakmai értelemben nem történt olyan változás, ami az ő portfólióját érintené. Eddig a Miniszterelnökséghez tartozott az uniós pénzek megszerzésének és elköltésének a feladatköre. Ez emelkedett most miniszteri szintre a területfejlesztés ernyője alatt. Az EU-s politikák koordinálása és a jogállamisági viták pedig továbbra is az ő tárcájánál maradtak.

Borítókép: Varga Judit / Magyar Nemzet / Kurucz Árpád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában