Kamuzöldek

2022.06.14. 06:25

A baloldalnak csak kampányszlogen volt a klímabarát energia

Míg Újbuda előző, fideszes vezetése prioritásként kezelte az önkormányzati intézmények energetikai modernizációját, és folyamatosan valósítottak meg ilyen beruházásokat, a 2019 óta hivatalban lévő baloldali polgármester semmilyen hasonló fejlesztést nem indított.

Bár a baloldal egyik divatos kampánytémája a megújuló energiát termelő rendszererek kiépítésének a sürgetése – amellyel párhuzamosan újabban az Oroszországból érkező földgáz- és kőolajszállítmányok leállítását követelik –, döntéshozói pozíciókba jutva mégsem jeleskednek a környezetbarát projektek kivitelezésében. A zöldimázzsal házaló Karácsony Gergelytől a főpolgármesteri szék elnyerése után mindössze arra futotta, hogy kihirdesse a valós cselekvéssel nem járó, úgynevezett klímavészhelyzetet, a szintén baloldali vezetésű 

Újbudán pedig le is állítottak korábban elindított környezetbarát beruházásokat.

– A Fidesz–KDNP vezette önkormányzat 2017-ben 250 millió forintot fordított négy óvodának a szigetelésére és napelemekkel történő ellátására. László Imre DK-s polgármester hivatalba lépése óta semmilyen hasonló zöld fejlesztés nem történt, pedig a kerület számos lakótelepi óvodájának kellene korszerűsíteni az energetikai rendszerét – jelentette ki a Mediaworks Hírcentrumának Molnár László, Újbuda kereszténydemokrata önkormányzati képviselője.

Szavai szerint a fideszes Hoffmann Tamás polgármestersége alatt megvalósított projekt eredményeképpen jelentősen csökkent a földgázfelhasználás – vagyis gazdaságosabbá vált az óvodák működése –, s a négy intézmény összesen közel 150 tonna szén-dioxiddal kevesebbet bocsát a légkörbe évente, mint a fejlesztések előtt.

Molnár László felidézte, hogy 

az önkormányzat korábbi vezetése már a 2000 évek közepétől jelentős energiahatékony felújításokat hajtott végre az intézményi infrastruktúrán, s a nyílászárok cseréjétől kezdve a már említett napelemtelepek kiépítéséig, valamint a szigetelési rendszerek korszerűsítéséig rengeteg munka elkészült.

– Sajnos a jelenlegi DK-s és momentumos városvezetés nem folytatta a korábbi tervszerű és folyamatos fejlesztéseket, s 2019 ősze óta gyakorlatilag semmi nem történt ezen a területen. Ha a klímavészhelyzethez hasonló, hangzatos szlogenek pufogtatása helyett folytatták volna a korábbi önkormányzatok által megkezdett munkát, akkor most jelentősen jobban állhatna az önkormányzat energiafelhasználása – fejtette ki a kormánypárti politikus.

Molnár László hangsúlyozta, hogy László Imrééknek is bőven áll rendelkezésre forrás, amelyekből megvalósíthatnák a zöldfejlesztéseket. – Egy óvoda korszerűsítése nagyjából ötvenmillió forintból megoldható, ami nem jelenthet problémát a DK-s vezetésnek. A tavalyi évi zárszámadásból ugyanis a költségvetésbe különböző célokra átvezetett összegek levonása után is megmaradt 1,4 milliárd forint. Ebből akár az összes óvoda energetikai korszerűsítését meg lehetne oldani – mutatott rá a képviselő. Mint megjegyezte, 

az ARC kiállításnak minden évben adott több tíz millió forintos támogatásából, a Czeglédy ügyvédi iroda zsíros megbízási díjaiból, valamint a Pride bőkezű támogatásából is kitelne akár 3-4 bölcsőde energetikai felújítása.

– Az energetikai korszerűsítést a mindenkori önkormányzatok eddig jellemzően prioritásként kezelték. A természetvédelmen túl ez alapvető gazdasági érdek is, s az energia felértékelődését a napjainkban zajló események miatt is nagyon komolyan kell venni. A kormány intézkedései, a rezsicsökkentés fenntartása komoly erőforrásokat igényelnek az ország egésze részéről, így az önkormányzatokra is egyre jelentősebb teher hárul. Mindezek fényében a újbudai városvezetés tétlensége komoly és közvetlen károkat is okoz a kerületnek. Sok pénzébe fog kerülni a lakóknak László Imre és a momentumos helyettese, Orosz Anna eddigi semmittevése. A politikai harcaik helyett helyesebb út lett volna a kerülettel foglalkozni, a szükséges döntéseket meghozni és az indokolt beruházásokat végrehajtani – hangsúlyozta Molnár László.

Borítókép: László Imre (DK), a 11. kerület polgármestere a Fővárosi Közgyűlés rendes ülésén a Városháza Dísztermében 2022. január 26-án. MTI/Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában