Pintér Sándor változatlan célokkal vezetné a Belügyminisztériumot

Az országban továbbra is rend van, 2010 óta folyamatosan csökken a bűncselekmények száma – mondta a miniszter.

Pintér Sándor változatlan célokkal vezetné a Belügyminisztériumot. A miniszter, akit újra jelöltek a tisztségre, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában szerdán arról beszélt, kiemelt feladata lesz a rendvédelmi szervek hivatásos állománya illetményének rendezése, az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében.

Miniszterjelölti meghallgatásán Pintér Sándor kiemelte, az országban továbbra is rend van, 2010 óta folyamatosan csökken a bűncselekmények száma, a közterületen elkövetettek száma például 115 ezerről 46 ezerre csökkent. Mint mondta, ez is azt mutatja, hogy a büntetőpolitika helyes úton jár. Az állampolgárok biztonságérzete lényegesen jobb, mint 12 évvel ezelőtt, és célkitűzésük, hogy a következő időszakban tovább javuljon. Ebben nemcsak a rendőri munkának van szerepe, hanem az állampolgárok jogkövető magatartásának is – jegyezte meg.

Elmondta: nem kíván ezen a területen változtatni, a rendvédelmi vezetők kiemelkedő munkát végeztek, amit nemzetközi szinten is elismernek.

Hozzátette: rendészeti területen kiemelt feladata a hivatalos állomány illetményének rendezése, mert bár az elmúlt időszakban jelentős egyszeri támogatást kaptak, szeretné, ha az rendszeressé válna és beépülne a havi illetményükbe. Megjegyezte: a mindenkori gazdaság ereje határozza meg, milyen módon tudja fizetni az államigazgatás területén dolgozókat és bízik benne, a gazdaság fejlődése tovább folytatódik, ami megteremti a lehetőségét annak, hogy a munkatársakat még jobban elismerjék és megfizessék.

Elmondta, a leszerelési tilalom megszűnése után sem tart tömeges leszereléstől.

Szólt arról is, hogy a büntetés-végrehajtásban volt az egyik legnagyobb fejlődés az elmúlt ciklusban, új börtönkomplexumokat hoztak létre, ezeket pedig tovább kell fejleszteni, hogy helyet biztosítsanak az új fogvatartottaknak. A „csúcson” 19 ezer fogvatartott volt, most 18 800 körül van a létszámuk.

Beszámolt arról is, hogy a katasztrófavédelem területén jelentős fejlesztés volt, ezt tovább akarják folytatni.

A bevándorlási hivatalból megalakult az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a területen az átalakulás megtörtént, a koncepciófejlesztés pedig Halmosi Zsolt főigazgató feladata lesz – ismertette.

Szólt arról is, hogy a hivatásos állomány oktatását, képzését a kor követelményeihez kell alakítani. Jelezte: a jelenleginél pontosabb, precízebb teljesítményértékelést szeretne bevezetni, amely szervezetekre és egyénekre is kiterjedne.

Szükségesek a további technikai fejlesztéseket – közölte –, mert amelyik ország ebben elmarad, az elmarad a közbiztonság, a rend megteremtésének lehetőségében. Emlékeztetett, hogy a BM eddig is élen járt az informatikai fejlesztésekben, és szeretné, ha ez a jövőben „hatványozottabban megjelenne”. Elmondta azt is, az ukrán-orosz háború rávilágított arra, mennyire fontos az informatikai rendszerek védelme; az államigazgatási szervek elleni támadások ma már részei a hadviselésnek, ezért a védekezésre a jövőben jelentős hangsúlyt kell fektetni.

Kérdésre válaszolva elmondta, az ukrajnai háború elől – Ukrajna és Románia felől – 1,246 millió menekülő ember érkezett február 26. óta, és 117 ezer ideiglenes tartózkodási engedélyt állítottak ki nekik. Emlékeztetett rá: a menekültek ellátásban segítséget nyújtanak az egyházi és civil szervetek. Magyarország büszke lehet a menekültek ellátásban eddig nyújtott teljesítményére – jelentette ki –, és jelezte, biztos abban, hogy a későbbiekben is képesek megszervezni a menekülők magyarországi ellátását, az egészségügy pedig kész a sebesült katonák és civilek ellátására.

Pintér Sándort kérdezték arról, hogy elkerül a tárcától a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (Tibek) valamint minden titkosszolgálat. Ezzel kapcsolatban elmondta: államvezetési kérdésnek tekinti ezt, a változás a kormányzati munka segítését, a gyorsabb reagálóképesség kialakítását szolgálja. Kérdésre válaszolva azt mondta, az átalakítás semmilyen bizonytalanságot nem fog okozni, mert nem lesz személy változás a vezetők esetében, ezentúl is Papp Károly vezeti majd az egységeket.

Harangozó Tamás (MSZP) kérdésére, hogy miként kerül a BM-hez az oktatás és az egészségügy, Pintér Sándor felidézte: erre már korábban is volt példa, és jelezte, a tárca feladatait mindig a kor követelményeinek megfelelően kell meghatározni, és bízik benne, a jelenlegi vezetők ezeknek a követelményeknek meg tudnak felelni.

A miniszterjelölt jelezte: parlamenti államtitkára Rétvári Bence lesz, Papp Károly rendészeti államtitkár más beosztást fog kapni, a rendvédelmi szervek felső vezetésében pedig nem tervez személyi változtatást.

A honvédelmi és rendészeti bizottság 6 igen szavazattal, 2 ellenzéki képviselő tartózkodásával támogatta Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezését.

Együttműködést és folyamatosságot, a megkezdett építkezés továbbvitelét ígérte Pintér Sándor miniszterjelölti meghallgatásán az Országgyűlés kulturális bizottságának szerdai ülésén.

Az új kormányzati struktúrában a közoktatásügyet is magában foglaló belügyi tárcát 2010 óta vezető miniszter közölte: továbbviszik a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programot, a Nemzeti Alaptantervben (Nat) pedig egyelőre nem várható változás. Jelezte: a Nat módosítására a 2020-as változtatás eredményeinek ismeretében kerülhet sor.

Pintér Sándor hangsúlyozta, a fókuszban a tankönyv- és a tartalomfejlesztés feladatai állnak, és továbbra is minden tanuló ingyenesen jut majd hozzá a tankönyvekhez. Kiemelte, a tankönyvek fejlesztésénél lényeges szempont az informatika gyors változása. Hozzátette, a digitális fejlesztés eleme az informatikai tudás mellett az eszközök kezelésének oktatása is.

Aki most nem alkalmazza az informatikát, nem fejleszti az informatikát, az lemarad a fejlődésben - jelentette ki, hozzátéve, a versenyben maradáshoz a tanárok képzésére is szükség van.

Célként említette a használható tudás átadását, olyan ifjúság nevelését, amelyik "az Európai Unió élmezőnyébe képes vezetni Magyarországot".

Hangsúlyozta, a folyamatos változást figyelembe kell venni, különben vesztébe kényszerítjük a társadalmat. Arról beszélt, azonos színvonalú és megfelelő eszközellátást kell biztosítani az iskoláknak, felvetve, hogy szükség van-e ennyi iskolára, például csekély létszámú évfolyamok esetén.

Pintér Sándor fontosnak nevezte a nyelvi kompetenciák erősítését, a digitális készségek fejlesztését, valamint azt, hogy az oktatási rendszer minden tehetséget felismerjen, közülük pedig senki ne kallódjon el.

Kitért arra, hogy az iskolai nyelvoktatás eddig nem hozta az elvárt eredményeket, majd célként említette a külföldi nyelvoktatási program folytatását.

Pintér Sándor szerint a nemzetközileg elismert nagy diplomáciai nyelvek és a környező államok nyelvét kellene elsőbbségben részesíteni az oktatásban.

A teljesítmény- és minőségmérés, valamint a modernizáció fontosságát hangsúlyozva folyamatos értékelést ígért, amellyel nyomon követhető, hogy szeptembertől a tanév végéig milyen fejlődést ért el diákjainál a pedagógus. Megemlítette: az esélyteremtéshez a diákok képességeinek felmérésére is szükség van.

Kiemelte: a következő időszakban jelentős uniós források érkezhetnek a szférába, elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre.

Oktatni csak abban az osztályban lehet, ahol rend van - fogalmazott Pintér Sándor az iskolai erőszak visszaszorításának fontosságát hangsúlyozva, majd jelezte, száznál több iskola kíván csatlakozni az iskolarendőr-programhoz, mert látják, hogy ez milyen mértékben segíti az oktatást.

Amikor a pedagóguspálya anyagi elismertségéről kérdezték, jelezte, egyértelmű, hogy a béreken javítani kell, ahogy az is, hogy "ez nem egy elhatározás kérdése", hanem az ország gazdasági helyzetéé. Kiemelte, nem ígér semmit ezen a területen, majd hozzátette, a rendőrségi fizetések a jó szervezettség és teljesítmény dacára nem sokkal előzik meg a pedagógusokét.

A közoktatás résztvevőinek terheivel kapcsolatos kérdésekre válaszolva Pintér Sándor azt mondta, a hazai tanárok és diákok óraszáma az uniós átlag körül van, de szerinte ebben az összehasonlításban azokat az országokat kellene alapul venni, amelyek tudománya, gazdasága "kitört" az utóbbi években; ezekhez képest viszont Magyarországon kétharmadnyi a terhelés. Hozzátette, a kérdés az, "hova akarunk továbbmenni".

Meghallgatásán Pintér Sándor elmondta: parlamenti államtitkárként Rétvári Bence, köznevelési államtitkárként pedig Maruzsa Zoltán foglalkozik majd a szakterülettel.

Az Országgyűlés kulturális bizottsága 12 igen szavazattal, 5 ellenszavazat mellett támogatta a jelölt miniszteri kinevezését.
 

Borítókép: Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt (középen) beszél meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén az Országházban 2022. május 18-án. Mellette balról Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, jobbról Tóth Tamás, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Fotó: MTI/Kovács Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában