Franciaország

2022.05.19. 18:25

Az igazságszolgáltatás szerint egy ember agyonverése nem gyilkosság

Annak ellenére, hogy egy banda tagjai olyan súlyosan megverték a buszsofőrt, hogy beállt nála az agyhalál, a bíróság ejtette az emberölés vádját, helyette csak szándékos erőszakért kell felelniük a tetteseknek, akik így legfeljebb 20 évet kaphatnak, az ügyészség által kért életfogytiglani szabadságvesztéssel ellentétben. A férfi özvegye teljesen összeomlott a hír hallatán és azt várja a kormánytól, hogy cselekedjen.

Meglepő fordulatot vett a 2020 nyarán kegyetlen módon meggyilkolt francia buszsofőr, Philippe Monguillot gyilkosainak pere, a bíró ugyanis átminősítette az eljárást a két fő vádlottal szemben, így a 24 és 25 éves fiatalemberek ellen már nem emberölés, hanem szándékos erőszak a vád. Ennélfogva a rájuk kiszabható büntetés is jóval enyhébb, az ügyészség által kért életfogytiglani helyett maximum 20 év börtönbüntetést kaphatnak - írja a V4NA. 

A történet 2020. július 5-én kezdődött, amikor Délnyugat-Franciaországban Bayonne városában egy fiatalokból álló banda tagjai maszk nélkül akartak felszállni egy buszra, holott az akkor érvényben lévő szabályok szerint ezt nem tehették volna meg. Ráadásul jegyük sem volt, sőt, még egy kutyát is fel akartak vinni a járműre szájkosár nélkül. A busz sofőrje, Philippe Monguillot nem engedte őket fel a buszra, ám ekkor rátámadtak és olyan brutálisan megverték, hogy beállt nála az agyhalál. A kórházban pár nappal a támadás után a család kérésére lekapcsolták a gépekről a férfit. Az eset rendkívül heves indulatokat váltott ki, szimpátiatüntetést is szerveztek az elhunyt sofőr emlékére, melyen több ezren vettek részt. A megmozduláson felszólalt a sofőr felesége, Véronique, aki azt mondta, hogy a törvény segítségével fog bosszút állni férjéért.

Ekkor még feltehetően eszébe sem jutott az özvegynek, hogy az igazságszolgáltatás végül elpártol mellőle és férje gyilkosai jóval enyhébb büntetéssel megússzák. A Le Figaro értesülései szerint a két fő gyanúsított ellen halállal végződött szándékos erőszak a vád, míg 36 és 42 éves társaikat eredetileg segítségnyújtás elmulasztásával vádolták, ám a bíróság az ő esetükben is enyhített. A fiatalabb férfit semmivel nem vádolják, az idősebb ellen pedig csak azt hozták fel, hogy a támadást követően szállást nyújtott a két fő elkövetőnek.

A hír hallatán az özvegy teljesen összetört, a CNews hírtelevíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy szóhoz sem jut, hozzátéve, hogy hitt és hinni akart az igazságszolgáltatásban, de ez óriási pofon volt neki és három lányának egyaránt. Arról is beszélt, hogy még mindig szeretne hinni az igazságszolgáltatásban és fellebbezést fog benyújtani a bíróságon.

Kiállt az elkeseredett özvegy mellett a népszerű jobboldali politikus, Éric Zemmour is, aki azt írta a Twitteren, hogy az asszony mellett áll és soha nem felejti el azt a méltóságot, amit személyes találkozásuk alkalmával tanúsított Biarritz-ban.

A Le Figaro úgy tudja, hogy az elhunyt buszsofőr özvegye a francia kormányhoz fordul segítségért, mivel a tragédiát követően a miniszterek ígéretet tettek rá, hogy az elkövetőket szigorúan megbüntetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában