Választás után

2022.04.21. 05:57

Abszurd ötleteket szül a baloldaliak gyásza

Abszurd elképzelésekkel álltak elő a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelme után a baloldal támogatói. Szerintük mivel a fővárost úgyis az ellenzék nyerte meg, Budapestet önálló, független városállammá kell kikiáltani. Budapest és Magyarország azonban elválaszthatatlanok egymástól, így tervük jogi szempontból is megvalósíthatatlan.

Míg 2018-ban a kormánypártok kétharmados győzelme után a baloldali szimpatizánsok tüntetéseket szerveztek, a kivándorlást tervezték, a szavazatok újraszámlálását követelték vagy csalódottságukban feketére változtatták a profilképüket a közösségi médiában, a 2022-es választási eredmények után egészen abszurd módon próbálták feldolgozni a vereséget.

A közösségi platformokon sokan azt hangoztatták, hogy ők budapestiek és nem magyarok, így eleinte poénból, később pedig egyre komolyabban Budapest függetlenítésének a gondolatával kezdtek foglalkozni. Az ötletet támogató, zömében fővárosi fiatalok arról is értekeztek, hogy a független, önálló Budapest városállamot a magyar baloldal kormányozná, mondván a fővárost úgyis az ellenzék nyerte meg, vidéken pedig továbbra is Orbán Viktor regnálhatna, hiszen ott a Fidesz–KDNP lett a befutó.

Meglátásukkal ellentétben azonban fontos tisztázni, hogy a hatpárti összefogás a 2022-es országgyűlési választásokon 48 százalékot ért el Budapesten, tehát nem jelenthető ki, hogy a főváros kizárólag baloldali fellegvár lenne, a független városállam gondolata pedig több szempontból is lehetetlen elképzelés.

A kezdeményezés kapcsán ifjabb Lomnici Zoltán a Magyar Nemzet kérdésére kijelentette: Budapest és Magyarország elválaszthatatlanok egymástól. Az alkotmányjogász tájékoztatása szerint már az 1848/49-es szabadságharc idején Pest lett az ország központja, Buda, Óbuda és Pest egyesítésével pedig, 1873-tól Budapest hazánk fővárosa. A Századvég jogi szakértője kiemelte, hogy az országot és annak legnagyobb városát összeköti a közös történelem, a tradíciók és – nem utolsósorban – a nemzeti alapokmányunktól kezdve számos más jogszabály is.

Sírás, zokogás Videót forgatott baloldali-liberális fiatalokkal a Telex arról, hogyan élték meg a néhány héttel ezelőtti választási vereséget. Az egyik, magát LMBTQ-személynek valló tizenéves lány elmesélte, nem tudott aludni azon az éjjelen, majd másnap kitört belőle a zokogás vásárlás közben. Megjegyezte, fontolgatta hazája elhagyását, de lehiggadva már rájött, maradna, és inkább jobb hellyé tenné Magyarországot. Egy másik lány azt fejtegette, fájt neki jobbikosra szavazni, de a lényeg az Orbán Viktor elleni voksolás volt. Más azt panaszolta, az eredményhirdetés után két napig az ágyból sem tudott kikelni, és mindennap elsírja magát. Olyan vélemény is elhangzott, hogy ez volt az utolsó esély a kabinet leváltására.

– Az alaptörvény deklarálja, hogy Magyarország fővárosa Budapest, hazánk területe pedig fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szintén számos helyen kitér a fővárosra, illetve annak kerületeire, külön fejezetet tartalmaz A főváros és kerületei címmel, illetve normatív rendelkezéseket állapít meg azokra nézve – ismertette. Ifj. Lomnici kitért rá, hogy az önkormányzati törvény módosításához a jelen lévő képviselők kétharmada, míg az alaptörvény módosításához az összes honatya egyező akarata lenne szükséges.

Így ez az abszurd elképzelés a parlament összetétele miatt is elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan, hiszen a polgári, nemzeti oldal képviselői ilyet soha nem szavaznának meg

– szögezte le.

– Bár ezeket a reakciókat egyértelműen nem lehet gyászfolyamatnak tekinteni, kétségtelen, hogy bármilyen élethelyzet, amely az egyént mélyen érinti – így a választási eredmények is –, kiválthat egyfajta gyászreakciót – hívta fel a figyelmet Graf Orsolya gyászfeldolgozás-módszerspecialista. A szakember szerint amikor olyan jelentős változás ér bennünket, ami megváltoztatja az életünket, akkor egy gyászfolyamat indul el a lelkünkben. Ezek a változások ugyanis a veszteségélményt idézik elő, amelyek olyan álmokat és reményeket hordoznak magukban, amelyeket elveszítünk.

Graf Orsolya azt is kiemelte, hogy minden ember gyásza egyedi, amelynek feldolgozásához időre van szükség, ugyanakkor vannak olyan esetek is, amelyeket az idő sem oldhat meg. Az őszinte érzelmi kommunikáció viszont elengedhetetlen a gyógyuláshoz – mutatott rá.

Gyurcsány taszító Az ellenzéki választók háromnegyede jobbnak látná a kormányváltás esélyeit Gyurcsány Ferenc visszavonulása esetén – derül ki abból a kutatásból, amelyben a földcsuszamlásszerű Fidesz-győzelem okairól kérdezte az ellenzéki és a bizonytalan szavazókat a 21 Kutatóközpont megbízásából az Iránytű Intézet. A 24.hu által közzétett felmérés szerint az MSZP-sek 72, a jobbikosok 80, a momentumosok 89 százaléka, de a pártnélküliek, illetve a kutyapártosok és Mi Hazánk-osok túlnyomó többsége is ezen a véleményen van. Sőt még a DK-sok 42 százaléka is egyetért az állítással. A DK-s válaszadók kedvelik ugyan a volt miniszterelnököt, de tudatában vannak annak, hogy jelenléte sok választót taszít, továbbá az sem zárható ki, hogy a legnagyobb ellenzéki párt már sok Gyurcsányt nem kedvelő embert tud megszólítani – áll az elemzésben. Eszerint a megkérdezettek relatíve többsége, 47 százalék szerint a kormánypártok anyagi és főleg médiafölénye volt a vereség fő oka, de minden második választó szerint az ellenzék elégtelen teljesítménye is hozzájárult az egyértelmű végeredményhez.

Borítókép: Történelmi választási vereség után – az őszinte érzelmi kommunikáció elengedhetetlen a gyógyuláshoz (Fotó: Havran Zoltán)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában