Hatott a szabályozás

2022.02.17. 11:05

Működnek a szigorúbb rendelkezések: egyre kevesebb a horrorkaraván az utakon

Működnek a szigorúbb intézkedések, kétharmadával több „túlsúlyos gépszörnynek” állta útját a közlekedési hatóság – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön.

A közlemény szerint megerősített jogszabályi felhatalmazásával élve a közlekedési hatóság egy éve léphet fel hatékonyabban a balesetveszélyes horrorkaravánokkal szemben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közúti ellenőrei tavaly 179 járműszerelvényt tartóztattak fel, véget vetve közlekedésbiztonsági szempontból rendkívül kockázatos útjuknak. A hajmeresztően felelőtlen üzemeltetőkre 2021-ben csaknem 100 millió forint bírságot szabtak ki, gyakran több jogsértés miatt is – ismertették.

 

Közölték: 

a horrorkaravánok szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre többet szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve. A lelkiismeretlen ügyeskedők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát. 

A tavaly január végén hatályba lépett előírás új járműkategóriákra terjesztette ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét. Így egy éve már a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló horrorkaravánokra is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. 2021 februárjától a rendőrség és a közlekedési hatóság visszatarthatja a járműveket, rendszámukat és forgalmi engedélyüket elveheti. 

A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése.

 

A tájékoztatás szerint az innovációs tárcánál működő közlekedési hatóság munkatársai 2021-ben az esetek mintegy felében marasztaltak el kizárólag tömeg- vagy mérettúllépés miatt horrorkaravánokat. A sofőrök harmada a vezetési és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket is megszegte. Több szabálysértőnél fordultak elő további – dokumentációs és műszaki – hiányosságok. A többletjogosítványoknak köszönhetően a hatóság munkatársai a tavalyelőttinél kétharmadával több szabálysértőt kaptak el, túlnyomó hányadukat a délkeleti országrészben. A tetemes bírságok visszatartó erejét növeli, hogy azokat a tetten érés helyszínén szabják ki és fizettetik meg.

 

A szakemberek eredményesen léptek fel a túlrakodott, 3,5 tonnás kisteherautókkal manőverezőkkel szemben is. Ezen járművezetők kedvét tavaly 283 esetben mintegy 114 millió forintnyi bírsággal vették el a balesetveszélyes gyakorlatoktól – közölte az ITM.

 

A közlekedési hatóság a nagyobb nemzetközi forgalmat bonyolító utak mentén folyamatos jelenléttel igyekszik visszaszorítani a kockázatos felelőtlenséget. Az országutakon tavaly kiszűrt esetekről a minisztérium Facebook-oldalán érhető el kedélyborzoló fotóválogatás – olvasható a közleményben.

Borítókép forrása: Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában