Vlog

2022.02.19. 16:56

Bayer Zsolt: én azt gondolom, elérkezett a világvége (videó)

Joe Biden transznemű homoszexuális vezetőt nevezett ki az Amerikai Egyesült Államok nukleáris hivatalának élére.

Joe Biden új vezetőt nevezett ki az Amerikai Egyesült Államok Nukleáris Hivatalának élére. Az új vezető, saját önmeghatározása szerint nem bináris, transznemű homoszexuális. Ebben végül is már nincsen semmi újdonság, az lenne a furcsa, hogyha nem egy ilyen identitású embert neveznének ki magas hivatalra. Igen ám, de az új vezető azt is elmondta már magáról, és számos fénykép tanúskodik erről a szokásáról, hogy ő a szexnek ezt a kicsit bizarr, ilyen szado-mazósba meg kikötözősbe hajló módját szereti, ráadásul az a kedvence, hogyha a partnerei kutyának vannak öltözve, és ő pórázon sétáltatja őket. Még egyszer mondom, ilyen felvételek garmadával találhatók az új vezetőről a saját Instagramján például.

Én pedig azt gondolom, ezennel szép lassan elérkezett a világvége. Ráadásul Rod Dreher kollégám a Mandineren, aki sokkal többet tud erről a figuráról, írt egy hosszú cikket, amelyben azt is leírja, hogy nevezett emberünk amerikai egyetemekre és főiskolákra jár oktatni, még egyszer mondom oktatni a biztonságos szado-mazo meg kikötözős szexet. És ezekről az oktatásairól aztán a hallgatók, a diákok az iskola újságjába, lelkesült hangú cikkekben számolnak be, hogy mennyire csodálatos volt az előadás.

Én pedig azt gondolom, mondom másodszor, ez a világvége. És ha ma, ez a szerencsétlen, aberrált, nyomorult, beteg ember büszkén, kampuszokon tanítja az ő kikötözős meg a szado-mazo szexet, akkor ugyan, mi a biztosíték arra, hogy majd jövőre nem hívják meg egy középiskolába előadást tartani, két év múlva egy általános iskolába, három év múlva meg az oviba. Hiszen minden rendben van, nem? Ne, ez jusson eszükbe, többek között április 3-án, amikor a népszavazásról is döntünk.

Borítóképünkön Bayer Zsolt író, újságíró, műsorvezető. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában