Vatikán

2022.01.12. 22:05

Ferenc pápa a fekete- és a gyermekmunka problémájára hívta fel a figyelmet

Ferenc pápa elsősorban a munkaerőpiacot terhelő problémákra hívta fel a figyelmet szokásos szerdai vatikáni kihallgatásán, külön felemelve szavát a gyermekmunka ellen.

A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a munkanélküliség, valamint a fekete- és a gyermekmunka olyan bajok, amelyek ellen küzdeni kell.

Elmondta, hogy gondolatait „a világ dolgozói felé fordítja, különösen azokra, akik bányákban és gyárakban nehéz fizikai munkát végeznek, valamint azokra, akiket feketemunkásként kizsákmányolnak, a gyerekekre, akiket munkára kényszerítenek, illetve a szegényekre, akik hulladékok között kutatnak valami hasznosítható után”.

Borzasztó, hogy még játszó korban lévő gyerekeket arra kényszerítenek, hogy felnőttként dolgozzanak

– húzta alá Ferenc pápa.

Kifejtette, hogy a munka jelentős részét képezi az ember életének.

„A munkára nemcsak a megélhetés szempontjából van szükség. Ugyanakkor sajnálatos módon gyakran társadalmi egyenlőtlenségek áldozatává is válik. A hatalmon lévőknek ezért meg adniuk a lehetőséget mindenkinek, hogy megkereshesse a kenyerét, mert ez adja az ember méltóságát” – fűzte hozzá Ferenc pápa, emlékeztetve arra, hogy a járvány miatt is sokan elvesztették munkahelyüket.

Manapság fel kell tennünk a kérdést, hogy mit tehetünk azért, és az egyház milyen szerepet játszhat abban, hogy a munka visszaszerezhesse értékét, hogy megszabadulhasson a puszta haszonszerzés logikájától, és az emberek alapjogként, egyben pedig kötelességeként élhessék meg

– emelte ki az egyházfő.

Borítókép: Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter-bazilikában tartott újévi misén 2022. január 1-jén. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában