Korrupció gyanú

2021.12.09. 15:11

Nem hajlandó lemondani és bujkál a momentumos Cseh Katalin a korrupciós botránya és a házkutatás után

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megerősítette, hogy munkatársai tartottak házkutatást Cseh Katalin családi cégénél Vácott.

Házkutatást tartott a NAV a Cseh Katalinhoz köthető egyik cég váci telephelyén. Hónapokkal ezelőtt derült ki, hogy az európai parlamenti képviselőhöz köthető cégháló összesen csaknem 4,8 milliárd forintnyi uniós pénzt szerzett meg. Az ügyben nyomozás indult, és az OLAF is vizsgálatot indított. Az üggyel kapcsolatban az Origo kereste Cseh Katalint, Donáth Annát, és Márki-Zay Pétert is, de mélyen hallgatnak a korrupciógyanús ügyről. Cseh Katalin tegnap óta úgy tudni, bujkál a nyilvánosság elől. 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai tartottak házkutatást Cseh Katalin családi cégénél Vácott – erősítette meg a NAV sajtóosztálya a Mandiner értesülését. A hírportál szerdán közölte, hogy a momentumos EP-képviselőhöz köthető egyik cégnél házkutatást tarthattak.

A Mandiner azt írta: olvasójuk Vácott, a Nádas utca 2. szám alatt tartott hatósági vizsgálatra lett figyelmes. Mint írják: a felvételek a Cseh Katalin momentumos politikus cégügyeihez köthető telephely közelében készültek. Ahogy a portál fogalmaz: a Cseh Katalinhoz köthető Pannónia Nyomda Kft. és több másik cég pont erre a címre van bejegyezve.

Feljelentések

Anonymus, az álarcos figura pár hónapja hozta nyilvánosságra a momentumos Cseh Katalinhoz köthető cégek ügyeit, amelyek összességében 4,8 milliárd forintnyi uniós pályázati pénzekhez juthattak hozzá. Az EP-képviselő korábban tagadta az érintettségét az ügyben.

Azonban a NAV nem sokkal később jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt, ismeretlen tettessel szemben indított nyomozást. És úgy tűnik, a vizsgálat valóban meg is indulhatott. De korábban az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálatot indított az ügyben.

A Momentum korábbi elnöke, Fekete-Győr András arra a kérdésre, hogy ha a Momentumnak az egyik képviselője jutna jogosulatlanul vagy a politikai kapcsolatai révén uniós támogatáshoz, őt is elszámoltatnák-e, igennel felelt. 

Mikor mond le Cseh Katalin? - ezt a kérdést tette fel Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója egy videóban, amelyben arra a hírre reagált, hogy házkutatást tartottak a momentumos politikushoz köthető cég váci telephelyén „Nagyon egyszerű kérdésünk van Cseh Katalin felé, aki európai uniós pénzek visszaélésszerű felhasználásával került kapcsolatba, úgy, hogy ő maga is EP-képviselő. Ez a nagyon egyszerű kérdés pedig úgy hangzik, hogy mikor fog ennek a korrupciós botránynak a hatására végre lemondani az európai parlamenti mandátumáról?" – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A Cseh Katalinnal összefüggésbe hozott több mint 4,8 milliárdos uniós pályázati visszaélés több okból is érdekes. 

A Cseh Katalinhoz köthető családi cégek azért változtathatták meg a cégháló tagjainak telephelyeit, hogy könnyebben jussanak uniós pályázati forráshoz, de olyan nyomdai technológiával is nyertek el többmilliós uniós pályázatot, amelyet már több éve szabadalmaztattak. Az alvállalkozói céghálójával is trükközhetett a Cseh Katalin-féle cégcsoport.

Mélyen hallgat a baloldal

A Cseh Katalint érintő korrupciós botránnyal kapcsolatban a portál kereste az érintett képviselőt, Donáth Annát, a Momentum elnökét, és Márki-Zay Pétert, a baloldal listavezetőjét is. 

Az alábbi kérdéseket küldte el neki az Origo:

Le kell-e mondania Cseh Katalinnak?

Nem tartja-e álságosnak, hogy miközben a korrupcióellenességről beszél Cseh Katalin, addig Ő is ilyen ügybe keveredik?

Borítókép: Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az felszólal az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában