Éberség

2021.12.10. 19:10

Megakadályoztak egy terrortámadást Hamburgban

A vegyi anyagok potenciális robbanóereje "jelentős" pusztítást okozhatott volna.

A lőfegyverek használatáról és a háborús fegyverek ellenőrzéséről szóló jogszabályok megsértésének gyanúja miatt még augusztusban elfogott német-marokkói kettős állampolgár ügyében folytatott nyomozás során novemberben lefoglaltak lőpor előállítására és robbanószerkezet készítésére alkalmas anyagokat és tárgyakat, a többi között egy-egy kilogramm ként és kálium-nitrátot, 500 gramm szénport, több száz csavart és anyát, valamint elektromos vezetékeket.

Andy Grote belügyi szenátor - a tartományi rangú város kormányzatának rendvédelemért és bűnüldözésért felelős tagja - az esetet ismertető tájékoztatón kiemelte, hogy "nagyon-nagyon komoly incidens" történtetett volna, amelyre "még nem volt példa" Hamburgban. A vegyi anyagok potenciális robbanóereje "jelentős" pusztítást okozhatott volna, legalábbis a közvetlen közelben - mondta a szociáldemokrata politikus.

A biztonsági szervek feltételezése szerint már nem áll fenn a támadás konkrét veszélye. Az ügy azt mutatja, hogy "a tartományi és szövetségi hatóságok hálózata nagyon jól működött" - mondta Mirko Streiber, a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) vezetője.

A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak Abdurrahman C. néven azonosított gyanúsított 20 éves, Hamburgban született, édesapja marokkói, édesanyja német.

Apja a kétezres évek elején - a több szálon Hamburghoz kapcsolódó, 2011. szeptember 11-i amerikai terrortámadások körüli időkben - a helyi radikális iszlamista csoportosulásokhoz tartozott, és egy olyan, időközben bezáratott mecsetbe járt, amelyben az amerikai merényletek elkövetői is megfordultak. A család 2016-ban kivándorolt Marokkóba. A gyanúsított 2020-ban tért vissza tanulni.

A fiatalembert augusztus 26-án vették őrizetbe, miután az LKA állambiztonsági ügyekre szakosodott nyomozói tudomást szereztek arról, hogy megpróbált éles lőfegyvert és kézigránátot vásárolni az internet bűnözők körében közkedvelt részén, a darkneten.

Abdurrahman C.-t előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyében tartott első házkutatásokon iszlamista terrorista csoportok propagandavideóit, valamint fegyverek előállítására vonatkozó dokumentumokat foglaltak le. Kiderítették azt is, hogy pokolgépkészítési útmutatót tanulmányozott az interneten. Ezért az eljárást augusztus 30-án átvette a hamburgi ügyészség államvédelmi hivatala.

A gyanúsított környezetében végzett nyomozás egy újabb állomása volt a november 19-án tartott házkutatás, amelyen a pokolgép előállítására alkalmas tárgyakat és anyagokat találták.

Az eset ismertetése előtt utolsó nagyobb akciót szerdán hajtották végre, több tartományban, 17 ingatlanban tartottak egyszerre házkutatást. A lefoglalt bizonyítékok, köztük okostelefonok, számítógépek és digitális adathordozók értékelése folyamatban van - közölték.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) legutóbbi, júniusban közölt adatai szerint a szélsőséges iszlamista irányzatok németországi követőinek száma 28 715-re tehető. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) 630 embert tart nyilván közveszélyes, terrorcselekmény elkövetésére hajlandó iszlamistaként.

Németországban 5,3-5,6 millió muszlim vallású ember él, ez a 83,1 milliós lakosság 6,4-6,7 százaléka. Legnagyobb csoportjuk - mintegy 45 százalékuk - szunnita török.

Címkék#terrorizmus
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában