Küszködés

2021.12.27. 06:44

Hiába hirdetik, de nincs egységben az ellenzék

Közvetlenül karácsony előtt jelentette be Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje, hogy Egységben Magyarországért néven indul a hat baloldali párt a jövő évi választásokon, de máris megindult az üzengetés a koalíción belül. Márki-Zay szerint árulók vannak a soraik közt, a pártvezetők pedig egyre kínosabbnak érzik őt.

„Aki az esetemben a választások előtt vezércserét emleget, az a Fidesz beépített árulója” – ezt jelentette be Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje december 23-án az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Mindezt arra a riporteri kérdésre válaszolta, hogy szerinte a baloldali pártok töretlenül támogatják-e őt – írja a Magyar Nemzet

A politikus hozzátette: aki arról beszél, hogy ne őt, az előválasztás győztesét indítsák, az nyilvánvalóan a kormánypártok, illetve a Fidesz győzelmén dolgozik. A televíziós interjú előzménye az a rádiós beszélgetés volt, amelyben Márki-Zay Péter december 21-én a Spirit FM reggeli műsorában szerepelt.

A hódmezővásárhelyi polgármester, baloldali miniszterelnök-jelölt ebben is árulózott,

és ezt azzal támasztotta alá, hogy a 444.hu közzétett egy belső közvélemény-kutatást, amely a közlés szerint Márki-Zay Péternek készült, és amely a Fidesz támogatottságának elsőbbségét mutatja. A miniszterelnök-jelölt úgy nyilatkozott, ezt a felmérést ő is csak a sajtóból ismeri. Hangsúlyozta: „több mint gyanús”, hogy később ismer meg egy anyagot, amely állítólag a számára készült.

A reakciók gyorsan érkeztek. Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja kijelentette: hogy ha Márki-Zay Péter, a miniszterelnök-jelöltjük úgy véli, tud árulókról, ki vele! Felhívta a figyelmet arra, hogy a konfliktusok kiélezésének ideje lejárt, ilyesmivel nem most kellene előjönni. 

A Jobbik sajtófőnöke, Farkas Krisztina is azt mondta az ATV-ben, sejtelme sincs, kire gondolhatott a politikus, egységben kellene dolgozniuk. Márki-Zay Péter egyébként korábban a Jobbik elnökével, Jakab Péterrel is összerúgta a port. „Évente 2,7 milliárdja van a Jobbiknak. De ebbe a konkrét kampányba alig szállt be. Egyelőre százmilliót sem tud beletenni a kampányba, vagy nem akar” – mondta. Az interjúra a Jobbik elnöke úgy reagált: rengeteg aktivistával és dupla annyi pénzzel szálltak be az előválasztás finanszírozásába, mint a többi párt, és így nyerték el 29 körzetben a választók bizalmát, pedig a legnehezebb körzeteket bízták rájuk.

Ehhez képest Márki-Zay Péter nemrég bejelentette, hogy a hat párt Egységben Magyarországért néven közösen indul a jövő évi választásokon. Mint ahogyan azt a fenti nyilatkozatok is mutatják, 

az egységnek viszont nyoma sincs a baloldali szivárványkoalícióban, a pártok képviselői tendenciózusan elkezdték bírálni az árulózó miniszterelnök-jelöltet.

Donáth Anna, a Momentum elnöke például már december elején bírálta Márki-Zay Pétert. A hódmezővásárhelyi polgármester kampányáról szólva kijelentette: a Márki-Zay Péter által javasolt „migránsszámláló” nagyon rossz ötlet, „mert az ellenzék nem operálhat olyan eszközökkel, mint a Fidesz propagandagépezete”. A baloldali előválasztás befejezése óta eltelt egy hónapot pedig úgy értékelte a momentumos politikus: azt kidobták az ablakon. Szerinte azért volt ez elvesztegetett egy hónap, mert ahelyett, hogy az emberekkel találkoztak volna, füstös szobákban tartottak egyeztetéseket.

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc azt mondta, Márki-Zay Péter a kapitány, amiről a mai napig nehéz eldönteni, mit jelenthetett pontosan. 

A legnépszerűbb baloldali párt vezetője azonban látványosan a háttérbe vonult, baloldali források szerint Dobrev Klára előválasztási veresége óta csak a pártja pecsenyéjét sütögeti, az igazi célja az lehet, hogy ha Márki-Zay Péter belebukik a választási kampányba, a DK alakíthassa a legnagyobb ellenzéki frakciót a parlamentben, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és egyéb csoportosulások pedig szoruljanak ki a hatalomból. Dobrev Klárának azért is fontos lenne itthon építeni a karrierjét, mert a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjeként lemaradt az EP szocialista frakcióvezető-helyettesi pozíciójáról. Ennek a döntésnek a fényében nagyon úgy tűnik, hogy még brüsszeli szövetségeseinek sem tetszik Dobrev Klára politikája. 

A koalíciótól távolságot tartó Volner Párt elnöke,

Volner János azt mondta, a baloldalon belüli marakodás azt mutatja, hogy ez az összefogás már rég lemondott a kormányválás esélyéről.

A baloldalon belüli torzsalkodásra a nemzetközi sajtó is felfigyelt. „Küszködik a magyar ellenzék, hogy felvegye a kesztyűt a Fidesz ellen” – írta a Foreign Policy napokban publikált helyzetképében. Az amerikai külpolitikai szakportál bécsi tudósítja a 2022-es magyar választások esélylatolgatásában arra figyelmeztetett, hogy miközben a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a legfontosabb feladata az lenne, hogy egyben tartsa a szövetséget, az egymással perlekedő és teljesen eltérő pártok között máris vannak kezdeti jelei annak, hogy repedések keletkeztek, például a „jobbközépként” jellemzett Jobbik, valamint a „liberális” Demokratikus Koalíció között. 

Borítókép: A kézfogó csak színjátéknak tűnik, valójában a háttérben kiéleződhettek az ellentétek / Magyar Nemzet / Kurucz Árpád

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában