Új lendület

2021.12.18. 17:24

Fidesz: a baloldal egyszer már eljátszotta a befektetők bizalmát

A baloldal most is ugyanazt a régi, elhibázott gazdaságpolitikát folytatná, ezért kell megállítanunk a Gyurcsány-Márky-Zay féle baloldalt! - mondta Horváth László szóvivő.

A baloldal egyszer már eljátszotta a befektetők bizalmát, és most is a régi, elhibázott gazdaságpolitikát folytatná - mondta Horváth László, a Fidesz szóvivője szombati videónyilatkozatában.

A szóvivő közölte: Magyarország ma az egyik legvonzóbb befektetési célpont; ez munkahelyeket, fejlesztéseket jelent az országnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy 2010 előtt ez nem így volt.

Mint mondta, a baloldal egyszer már eljátszotta a befektetők bizalmát, kormányzása pénzügyi és gazdasági csődbe vitte az országot, rossz, elhibázott gazdaságpolitikát folytatott és "agyonadóztatta" a munkát. Mindezekkel elriasztotta a befektetőket, elvette a beruházók bizalmát, kedvét, és teljesen eljátszotta a Magyarország iránti bizalmat - tette hozzá.

A 2010-es kormányváltás után évekig tartott helyreállítani a Magyarország iránti befektetői bizalmat. De sikerült, és ez ma már olyan erős, hogy még a járvány alatt is sorra érkeztek, érkeznek a munkahelyteremtő beruházások az országba, és a hazai vállalkozások beruházási kedve is folyamatosan nő - jelentette ki Horváth László.

"A baloldal most is ugyanazt a régi, elhibázott gazdaságpolitikát folytatná, de Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra. Ezért kell megállítanunk a Gyurcsány-Márky-Zay féle baloldalt!" - fogalmazott a szóvivő.

Borítókép: Horváth László, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatót tart a „Stop Gyurcsány, stop Márki-Zay!” petícióról az Országgyűlés Irodaházában 2021. október 22-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában