Járvány

2021.11.25. 14:33

Galgóczi Ágnes: sikeres az oltási akcióhét

Az oltási akcióhét első három napján 388 ezren vették fel a védőoltást, közülük 48 ezren az első, 319 ezren harmadik oltásért keresték fel az oltópontokat – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője csütörtökön a közmédiának.

Galgóczi Ágnes úgy fogalmazott: nagy siker az oltási hét, és az oltásokkal életeket menthetünk meg.

Kiemelte, mindenkinek érdemes kérni a harmadik, emlékeztető oltást is, hiszen azzal a szervezet védekezési képessége ismét 80-90 százalékos lesz.

Emlékeztetett, hogy hétfőtől vasárnapig reggel 7 és este 7 között várják az oltást felvenni szándékozókat a kórházi oltópontokon regisztráció és időpontfoglalás nélkül.

A szakember kitért arra, hogy a kormány várja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlását az 5-11 éves korosztály olthatóságáról, és ha a Pfizer-vakcinája megkapja az engedélyt, Magyarország készen áll arra, hogy elkezdődjön az oltási program abban a korosztályban is.

Galgóczi Ágnes közölte: elegendő vakcina áll rendelkezésre, Magyarország a gyerekeknek külön lekötött oltóanyagot.

„Az oltás az egyetlen hatékony fegyver a járvány megfékezésére” – szögezte le.

Borítóképünkön Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában