Ország-világ

2021.11.21. 14:33

Együtt szemetelte tele Karácsony Tóth Csabával a kitisztított Rákos-patakot 

Miközben egyre mélyebb korrupciós botránysorozatba süllyed a balliberális vezetésű főváros, addig Karácsony Gergely főpolgármester papírhajókat ereget Tóth Csabával.

A fővárosi közgyűlés feloszlatását kéri a Fővárosi Közgyűlés november 24-i ülésén Karácsony Gergely főpolgármestertől a közérdeklődésre számot tartó ügyekben tett bejelentéseiről ismert Tényi István – értesült a Magyar Nemzet.

A közérdekű bejelentésében Tényi arról ír, hogy az utóbbi időben számos hír jelent meg arról, hogy a főváros csődközeli állapotba került, a Városházát eladnák, illetve egyéb, az önkormányzatot érintő gyanús ingatlanügyletek kerültek napvilágra.

„A Főváros, illetve a Fővárosi Önkormányzat működésének ellehetetlenülése a városvezetés iránti bizalom megrendülése miatt következhet be. Ebben a helyzetben mind politikailag, mind jogilag a fővárosi közgyűlés feloszlásának kimondása lehet megoldás”

– írja a bejelentő, hozzátéve: „A bizalom gyalog érkezik és lóháton távozik, azaz sokkal gyorsabban lehet lerombolni, mint felépíteni”. Tényi idézi Francis Fukuyama amerikai filozófus és közgazdászt is aki szerint ha egy politikus elveszíti a nép bizalmát, akkor a rendszer talál a helyére valaki mást.

A fővárosi közgyűlés feloszlásának kimondásához az önkormányzati képviselők négyötödének igen szavazata, valamint a főváros lakosságszámának legalább négyötödét kitevő lakosságszámú fővárosi kerületek polgármestereinek igen szavazata szükséges.

Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

Közben Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében a Rákos-patak egy rövid szakaszának revitalizációjával büszkélkedik. A csatornává alakított patak zuglói, a Mogyoródi út és az Egressy út közötti szakaszát adta át a korábban a kerületet vezető Karácsony Horváth Csaba polgármesterrel közösen. A közösségi oldalra feltöltött képek szerint a környezetvédelmet úton-útfélen hangsúlyozó főpolgármester boldogan eregetett papírhajókat a kitisztított mederben a korrupcióval vádolt MSZP-s Tóth Csabával. Mint ismert, korábban egy kiszivárgott felvételen Karácsony Gergely is a zuglói szocialisták korruptságáról beszélt.

Borítókép: Karácsony Gergely és Tóth Csaba papírhajókat eregetnek (Facebook/Karácsony Gergely)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában