titkosszolgálati akció

2021.10.21. 17:55

Török televízió szerint az országban elkaptak 15 Moszad-ügynököt

Törökországban előzetes letartóztatásba helyezték az izraeli Moszad hírszerző szervezet 15 állítólagos ügynökét – jelentette csütörtökön az NTV török hírtelevízió.

Az állítólagos kémeket, akik között arab származásúak is vannak, a török hírszerzés (MIT) még október 7-én fogta el az ország négy különböző tartományában. A műveletet egy év munka előzte meg, amelyben 200 ember vett részt.

Az NTV információi szerint a 15 gyanúsított háromtagú sejtekbe szerveződött. Elsősorban török állampolgárokról, valamint olyan, Törökországban élő külföldi egyetemi hallgatókról gyűjtöttek adatokat, akik később a védelmi ipar területén készültek elhelyezkedni. Továbbá arról igyekeztek információkat szerezni, hogy Törökország milyen könnyebbségeket biztosít a területén élő palesztinoknak. Mindezen felül egyesületek és más társadalmi szervezetek után is kutakodtak.

A Sabah török kormánypárti napilap arról is beszámolt, hogy az ügynökök a feltűnés elkerülése végett külföldön, európai és afrikai városokban találkoztak feletteseikkel, például Zágrábban, Bukarestben, Zürichben és Nairobiban.

A sajtóértesülés szerint az érintettek ellen várhatóan vádat emelnek. A török hatóságok egyelőre nem szólaltak meg az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában