több tucatnyi sérült

2021.10.15. 23:25

Őrizetbe vettek Libanonban 19 embert az előző napi halálos összecsapások után

Libanonban őrizetbe vettek tizenkilenc embert a csütörtöki tüntetésen kitört tűzharc után – jelentette az állami hírügynökség pénteken.

Hét síita muszlimot öltek meg fegyveresek csütörtökön Bejrútban, amikor az emberek gyülekezni kezdtek, hogy a Hezbollah befolyásos síita mozgalom felhívására Tarek Bitar vizsgálóbíró lemondását követeljék. A bíró két, a mozgalomhoz közeli volt miniszter ellen is elfogatóparancsot adott ki a tavaly augusztusban a bejrúti kikötőben történt, több mint 200 emberéletet követelő robbanás ügyében nyomozva.

Pénteken nemzeti gyásznapot tartottak az áldozatok emlékére, zárva tartottak az iskolák, a bankok és a kormányhivatalok.

Pénteken eltemették a lövöldözés áldozatait, Bejrút egyik déli negyedében három áldozattól vettek búcsút a Hezbollah katonai tiszteletadása mellett, egy másik temetésen az Amal síita mozgalom fegyveresét búcsúztatták szintén a főváros déli részében.

A csütörtöki incidensben a hatóságok szerint több tucatnyian megsebesültek, többek állapota válságos.

Az incidens a Hezbollah befolyásos síita szervezetet támogató és a vele szövetséges pártok – egyebek között a síita Amal mozgalom – tüntetésén történt, az igazságügyi palota közelében. Egyes beszámolók szerint a lövöldözés azzal kezdődött, hogy egy orvlövész tüzet nyitott egy épületből a tüntetőkre és a biztonságukat szavatoló katonákra. A tüntetők is fegyvert rántottak, válaszul tüzet nyitottak a támadóra. A lövöldözés úgy ért véget, hogy a katonák őrizetbe vették az orvlövészt.

Címkék#libanon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában