Fenyegető fellépés

2021.10.06. 16:39

Fidelitas: a Gyurcsány vezette baloldal agresszív és ha kell, erőszakot alkalmaz

Ellenzéki politikusok, köztük Gyurcsány Ferenc (DK), Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Jakab Péter (Jobbik) agresszív vagy fenyegető fellépéséről készített összeállítást a Fidelitas. Szóvivőjük, Ozsváth Kálmán a videóban elmondta: a Gyurcsány-vezette baloldal agresszív, fenyegetőzik és ha kell, erőszakot is alkalmaz.

Az összeállításban látható, amint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke egy utcai fórum nézőjével kerül összetűzésbe és azt mondja neki: „azt javaslom magának, hogy nagyon gyorsan fogja be a száját és viselkedjen rendesen. Megértette? A hétszázát”.

A szóvivő felidézte, hogy

a DK vezetője a parlamentben börtönnel is fenyegetőzött, majd egy felvétel tanúsága szerint Gyurcsány Ferenc egy felszólalásában azt mondja: „magukat is el fogják vinni, nem is olyan soká, egy év múlva, másfél év múlva.”

Ozsváth Kálmán szerint Karácsony Gergely is tud lekezelően beszélni az őt kérdező újságírókkal. Majd egy a főpolgármester egyik sajtótájékoztatóján készült felvétel látható, amin Karácsony Gergely azt mondja egy újságírónak, hogy szégyellje magát.

A szóvivő a Jobbik elnökét a videóban Gyurcsány bohócának nevezte, és bejátszott egy felvételt arról, amint Jakab Péter egy vidéki eseményén egy traktorossal száll vitába. Ozsváth Kálmán azt mondta, hogy Jakab Péter itt nemcsak fenyegette, hanem fel is jelentette azt a munkást, aki csak dolgozott volna.

És ezek még csak szóbeli agresszív fenyegetések – mondta Ozsváth Kálmán, aki a Gyurcsány-korszakra emlékezteti a nézőket. Az összeállítás végén a 2006 őszi eseményekről láthatók felvételek, amelyeken rendőrök az utcán vernek, rugdosnak embereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában