Phenjan

2021.10.01. 11:27

Észak-Korea ezúttal egy új légvédelmi rakétával hajtott végre újabb tesztet

Észak-Korea két napon belül már a második tesztet hajtotta végre újonnan kifejlesztett rakétával, a KCNA állami hírügynökség pénteki jelentése szerint ezúttal egy légvédelmivel.

Kedden egy hiperszonikus rakétát próbáltak ki, amiről szerdán számolt be a hírügynökség.

A légvédelmi rakétát a hadtudományi akadémia fejlesztette és próbálta ki a jelentés szerint. De nem csak a rakéta általános csapásmérő képességét, hanem az indítóállást, a radart és a parancsnoki harcjárművet is tesztelték. A rakéta csapásmérő képessége, hatótávolsága figyelemreméltó, gyorsan reagál, pontosan célra vezethető – írta a KCNA.

Az állami hírügynökség szerdai jelentése szerint a hiperszonikus rakéta „első tesztkilövése során a nemzetvédelmi tudósok megbizonyosodtak a rakéta irányíthatóságáról és stabilitásáról az aktív szakaszban”. A Hvaszong-8 nevű rakéta a műszaki specifikációinak megfelelően teljesített, „beleértve az irányítási manőverező képességet, valamint a hiperszonikus robbanófej siklórepülési jellemzőit”. A keddi indítást közvetlenül az elé időzítették, hogy New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának általános vitáján felszólalt Kim Szon, Phenjan ENSZ-nagykövete, kifejtve, hogy senki sem vitathatja el Észak-Korea jogát az önvédelemhez és a fegyverkísérletekhez. A nagykövet felszólította az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, hogy a diplomáciai tárgyalások újraindítása érdekében töröljék el a „kettős mércét” a fegyverprogramokkal kapcsolatban.

Észak- és Dél-Korea szeptember 15-én egyaránt ballisztikus rakétákat lőtt ki kísérleti jelleggel, újabb szakaszaként fegyverkezési versenyüknek, amelyben mindkét ország egyre kifinomultabb fegyvereket fejleszt ki, miközben eredménytelennek bizonyulnak azok az erőfeszítések, hogy tárgyalásokat kezdjenek a feszültség enyhítéséről.

Észak-Korea az év eleje óta már hat rakétakísérletet hajtott végre, és közülük kettőt ballisztikus rakétával. A Reuters hírügynökség keddi kommentárja szerint ez arról tanúskodik, hogy a phenjani rezsim kitartóan fejleszti fegyverrendszereit, és ezzel tovább emeli a megrekedt phenjani-washingtoni tárgyalások tétjét, amelyek Észak-Korea atom- és ballisztikus rakétaarzenáljának felszámolását céloznák az amerikai szankciók feloldásáért cserében.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva Pennsylvaniában arra kérte csütörtökön a nemzetközi közösséget, hogy vegye komolyan az észak-koreai rakétakísérleteket, mert ezek fenyegetik a nemzetközi stabilitást és biztonságot, amellett, hogy Phenjan megszegi velük az ENSZ Biztonsági Tanácsának rá vonatkozó határozatait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában