Ország-világ

2021.09.11. 18:47

Több ezren vettek részt az Országház előtt tartott szentmisén

A világnak ma égetően nagy szüksége van a keleti és nyugati kereszténység egységes tanúságtételére – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten.

Budapest, 2021. szeptember 6. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kiemelt eseményeként megtartott szentmise résztvevõi az Országház elõtti Kossuth téren 2021. szeptember 11-én. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Erdő Péter a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a Kossuth téren megtartott szentmisén úgy fogalmazott:

a keleti és nyugati kereszténység egysége „magának Krisztusnak az akarata, hiszen ő azért imádkozott, hogy tanítványai egyek legyenek”.

A bíboros megköszönte I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkának, hogy részt vesz az eucharisztikus kongresszuson és „szimbolikus jelentésben gazdag” tettnek nevezte, hogy „eljött közénk és szólt hozzánk” a mise előtt.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (k) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kiemelt eseményeként megtartott szentmisén az Országház előtti Kossuth téren 2021. szeptember 11-én
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Erdő Péter emlékeztetett: I. Bartolomaiosz 2000-ben Budapesten az ortodox egyház számára is szentté avatta Szent Istvánt. Ezzel arra emlékeztetett, „hogy első királyunk halálakor, 1038-ban még egységben volt a keleti és a nyugati kereszténység”.

A bíboros felidézte: Szent István király halála előtt Szűz Máriának ajánlotta koronáját, vagyis országát és egész népét. Nem ajándékképen, „hanem megrendült könyörgéssel, oltalmát és védelmét kérve, hiszen nem maradt utána örökös”. Szent István előre láthatta, hogy a fiatal kereszténységet és az európai népek közösségébe még alig beilleszkedett magyarságot végveszély fenyegeti „ezen a széljárta vidéken, amelyet sokan a népek országútjának tekintettek”

- vélekedett.

„A Szűzanya elfogadta a felajánlást és magyarság és kereszténység immár ezer éve együtt járja a történelem útját minden kísértésen és nehézségen át, mindig megújulva és újjászületve” a legreménytelenebb helyzetekből is

- mondta a főpásztor.

Erdő Péter szólt arról is: „Krisztus keresztje, megváltó szeretete és feltámadása a remény jele számunkra”. Az eucharisztikus kongresszus jelképe ezért egy kereszt, amelyben magyar a környező országokban élt szentek és boldogok ereklyéit helyezték el Szent István és Szent Gellért korától napjainkig. „Mert a szentek mutatják meg nekünk, hogy hogyan tudjuk mai életünkben Krisztus jelenlétét hordozni ezerféle helyzetben, találékony és áldozatot vállaló szeretettel” – fogalmazott.

Hozzátette: a kereszt az elmúlt években járta Magyarország és a szomszédos országok városait. Felhívás volt imádságra, bűnbánatra és a szentek példájának megismerésére. Több mint 70 ezer kilométert tett meg. A vatikáni apostoli palotából indult, ahol Ferenc pápa áldotta meg, és vasárnap, a Hősök terén fejezi be missziós útját, azon a szentmisén, amelyet szintén Ferenc pápa fog bemutatni.

A szentmise végén Erdő Péter az missziós kereszt kicsinyített mását ajándékozta a következő eucharisztikus kongresszusnak otthont adó ecuadori Quito érsekének, Alfredo José Espinoza Mateusnak.

Erdő Péter az érseknek azt mondta, a kereszt a staféta, amely emlékezteti a következő kongresszus házigazdáit, hogy készüljenek a világeseményre.

A szentmise előtt beszédet mondott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is. Kiemelte:

az egyház az eucharisztia ünneplésének liturgiájában „egy szeretetközösségbe” gyűjti össze a híveket fajra, nemre, korra, kulturális, társadalmi és anyagi helyzetre való tekintet nélkül.

A liturgia nem az egyes hívők, hanem a hívő közösség találkozása Istennel, vagyis „társadalmi esemény” – tette hozzá az ortodox egyházfő.

A pátriárka kitért arra is: az eucharisztia az egyházi élet központja. A görög szó jelentése hálaadás, köszönet, és ez arra emlékeztet, hogy az ember élete és a teremtett világ „nem a mi tulajdonunk, hanem Isten értékes ajándéka”, amelyet hálával és Istent dicsőítve kell elfogadni.

Hozzátette: az eucharisztia az, amit a hívek a szentáldozás során megtapasztalnak, életük egyetlen dimenziójától sem függetleníthető. Akik az eucharisztiában egyesülnek Istennel, „eucharisztikusan” kell, hogy éljenek a világban. Ez az életmód jelenti a helyes választ napjaink főbb kihívásaira is, például az ökológiai problémákra és az emberi jogok megsértésére. Ebben az értelemben az egyház környezetvédelmi és a szolidaritás kultúráját erősítő kezdeményezései nem reakciók a jelen problémáira, hanem az eucharisztikus tapasztalatban és teológiában gyökereznek.

A válság, a kihívások csak alkalmat adtak arra, hogy az egyház hagyományos szellemisége szerint cselekedjen. Az egyház élete valójában az ökológiai tudatosság és a társadalmi felelősségvállalás iskolája

- hangoztatta I. Bartolomaiosz.

A pátriárka beszélt a keresztény világ megosztottságáról is. Georges Florovsky ortodox teológust idézve rámutatott: a keresztények „valamilyen módon ugyanahhoz a szellemi közeghez tartoznak”, nem párhuzamos, önálló hagyományokról„ van tehát szó. A keleti és a nyugati kereszténység ”történetük során sokkal több ponton kötődnek egymáshoz, mint ahány ponton konfliktusban vagy vitában állnak egymással„ – tette hozzá Bartolomaiosz.

A szentmise résztvevői megtöltöttek a Kossuth téren elhelyezett széksorokat. A kordonokon kívülről és a térre vezető utcákban állva is sokan kísérték az eseményt. A szertartáson részt vett mások mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kiemelt eseményeként tartott gyertyás körmenet résztvevői az Andrássy úton 2021. szeptember 11-én
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A szentmise végén a hívek az oltáriszentséget kísérve fáklyás menetben vonultak a Hősök terére. Az oltáriszentség előtt mentek az Apostoli Szentszék által elismert lovagrendek, a szerzetesek és a papság, a püspöki konferencia tagjai, majd a történelmi zászlók hordozói. Őket követte az oltáriszentséget hordozó kocsi, a közjogi méltóságok és állami tisztségviselők, a diplomáciai testület tagjai, népviseletbe öltözött csoportok, a katonaság, a cserkészek, majd a hívek.

A több tízezres menet az Akadémia utca-Széchenyi István tér-József Attila utca-Andrássy út útvonalon haladt. Amikor a menet eleje a Hősök terére ért, az utolsó hívek akkor hagyták el az Erzsébet teret.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában