avatóünnepség

2021.09.14. 14:40

Sterbenz Tamás: más sebességre vált a Testnevelési Egyetem

Az egyetem alapításának százéves évfordulóján már egy teljesen megújult campus várja a magyar és külföldi hallgatókat.

Sterbenz Tamás, az új rektor szerint a felsőoktatási intézmények modellváltása révén új korszak kezdődik a Testnevelési Egyetemen (TE).

„Kosárlabdázóként nem alkottam maradandót, védekezni és passzolni viszont jól tudtam, és mindig is csapatjátékos voltam” – kezdte bemutatkozó beszédét a TE új könyvtárának keddi avatóünnepségén. „A következő években szeretnék itt is egy jó csapatot kialakítani. Huszonegy magyar egyetem egy nagy modellváltáson esik át, így lehetőség nyílik arra, hogy más sebességre váltsunk, Forma-1-es hasonlattal szólva az elmúlt hét év – amióta leváltunk a Semmelweis Egyetemről – olyan volt, mintha egy biztosági autó mögött töltöttük volna.

Most indul a verseny, és mostantól jobban meg tudjuk mutatni mindazt, ami bennünk van. Az a cél, hogy kezdeményezőbb és támadóbb egyetem legyünk, hogy ne csak oktassunk, hanem kutassunk és szolgáltassunk is.”

Az 53 éves Sterbenz Tamás – aki a női válogatott szövetségi kapitányaként és a kosárszövetség főtitkáraként is dolgozott – a jelenleg is zajló fejlesztésekről szólva kifejtette, hogy 2025-ben, az egyetem alapításának százéves évfordulóján már egy teljesen megújult campus várja a magyar és külföldi hallgatókat. Az épülő Csörsz utcai komplexumban pedig 2023 tavaszától indul meg az élsport, benne az NB I-es női kosárcsapat mérkőzéseivel.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a TE előző rektora az intézményfejlesztés fontos részének nevezte az új könyvtárat, fő célként pedig azt emelte ki, hogy a világ testnevelési egyetemeinek mintegy 400 nevet tartalmazó listáján a TE a jelenlegi 150-200. pozícióból jöjjön fel a legjobb száz közé.

„Az új szemléletet tükrözi az is, hogy a januárban esedékes névváltozás révén Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemként fogunk működni majd” – emelte ki.

A TE keddi sajtóeseményén emellett a rendezők bemutatták a IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia programját, benne többek között az Edzőlegendák kerekasztal-beszélgetéssel. A mintegy 85 előadást felvonultató konferenciára szerdától péntekig kerül sor Budapesten és Balatonbogláron. A tanácskozás során az sporttudományi szféra, a sportszakemberek, valamint a sport és egészségipar vállalati szereplői egy kétnyelvű eseménysorozaton mutatkozhatnak be, megoszthatják tudásukat, tapasztalataikat, valamint bemutathatják termékeiket.

A csütörtöki, Balatonbogláron sorra kerülő kerekasztal-beszélgetésen – melynek címe „Olimpia közelről és távolról” – részt vesz Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Gergely István, a Budapesti Honvéd Sportegyesület elnöke, Imre Géza, a Budapesti Honvéd Sportegyesület sportigazgatója, Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózó, Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes birkózó és Siklósi Gergely olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó.

Ugyanazon a napon az „Olimpia eredményesség és világ sportja a Covid árnyékában” témájú pódiumbeszélgetésre meghívást kapott Mocsai Lajos mellett Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya, Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya és Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

A TE szervezésében került sor kedden két könyvbemutatóra is, Szikora Katalin egyetemi docens szerkesztésében látott napvilágot a Sport a XX. században című tanulmánykötet, valamint a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) gondozásában jelent meg a Kézilabda Módszertan című szakmai kiadvány.

Az esemény végén ünnepélyesen átadták az egyetemmel együtt, 1925-ben – még 113 kötettel – létrehozott és teljesen megújult könyvtárat a TE-komplexum K1 épületében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában