bíróság

2021.09.28. 15:36

Őrizetbe vették, majd szabadon engedték a holland kormányfő elleni támadás előkészítésével gyanúsított hágai önkormányzati tanácsost

A férfi korábban az iszlámellenes jobboldali Szabadságpárt tagja volt, mielőtt az Egység Pártjához csatlakozott volna.

Vasárnap őrizetbe vették, majd kedden szabadlábra helyezték Arnoud van Doorn hágai önkormányzati tanácsost, aki ellen továbbra is Mark Rutte ügyvivő holland miniszterelnök elleni merénylet előkészítésének gyanújával folyik a nyomozás – írták kedden a helyi lapok.

A sajtó arról számolt be Rutte különleges személyi védelmet kapott, mivel az illetékes hatóságok aggodalmai szerint a miniszterelnök támadás vagy akár emberrablás célpontja is lehet. A sajtóforrások szerint, a kormányfő közelében a Mocro maffia néven ismert bűnszervezethez köthető gyanús személyeket láttak feltűnni.

Az AD hírportál szerint Van Doornt, Az Egység Pártja iszlamista holland politikai csoportosulás tagját azért tartóztatták le, mert vasárnap reggel Rutte közelben tartózkodott, és biztonsági emberei úgy vélték, a férfi gyanúsan viselkedik.

A De Telegraaf napilap arról számolt be, hogy Van Doorn 2013-ban áttért a muzulmán hitre. A férfi korábban az iszlámellenes jobboldali Szabadságpárt tagja volt, mielőtt az Egység Pártjához csatlakozott volna.

Ugyancsak 2013-ban letartóztatták azzal a gyanúval, hogy bizalmas dokumentumokat szivárogtatott ki egy újságírónak, továbbá közmunkára ítélték, mert kábítószert árusított fiataloknak. Van Doorn két héttel ezelőtt már bíróság elé állt, mert antiszemita, uszító hangvételű üzeneteket osztott meg a Twitteren néhány évvel ezelőtt.

A férfi ügyvédje szerint Van Doornt „a bűnösség alapos gyanúja nélkül” tartották fogva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában