Ország-világ

2021.09.09. 16:43

Hazudott Jakab Péter a hajdúhadházi incidens „verőlegényeiről”

Hazudozásba kezdett Jakab Péter arról, hogy kik voltak azok, akik hajdúhadházi utcafórumán megvertek egy volt jobbikos parlamenti képviselőt. A Magyar Nemzet információi szerint valójában a Jobbik-elnök testőrei, Lázár Tamás egykori kispesti Jobbik-elnök emberei láthatók a Ripost felvételén. Lázár a mai napig fontos pozíciót tölt be Jakab Péter pártjában, ugyanis a budapesti Jobbik vezetői és regionális igazgatói posztját is betölti.

Hazudott Jakab Péter arról, hogy kik voltak azok a személyek, akik egy felvétel tanúsága szerint Hajdúhadházán, a Jobbik-elnök utcafórumán fojtogattak egy járókelőt. Korábban a Ripostnak azt állította, „szimpatizánsokról” van szó, csütörtöki " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Facebook-bejegyzésében viszont rendezvénybiztosítóként hivatkozott rájuk.

„A fórumomon megjelent egy fickó, akit sokan csak arról ismernek, hogy szeret lőfegyverrel mászkálni. A fórumon zaklatta a választókat, majd megrúgta a munkatársamat. Ezután a fórum lebonyolításáért felelős egyik rendezvénybiztosító tette a dolgát. Köszönöm neki és a rendőrségnek is, hogy utána bent tartották ezt a Fidesz-média szerinti ártatlan, »kutyát sétáltató járókelőt«. A rendbontókkal szemben így kell fellépni. A jogi lépéseket természetesen megtesszük”

– írta a Jobbik-elnök.

Ahogy mi is megírtuk, szeptember másodikán, Hajdúhadházon, egy kampányrendezvényen Jakab Péter testőre és sofőrje rátámadt egy kutyát sétáltató férfira. Fojtófogással vitték a földre a férfit, akiről kiderült, hogy nem más, mint Rubi Gergely, a Jobbik volt országgyűlési képviselője. Jelenleg rendőrségi eljárás folyik a Jobbik elnökének emberei ellen.

Most a Magyar Nemzet azt írja: a felvételen látható négy férfi minden valószínűség szerint a Jobbik elnökének biztonsági emberei lehettek, amit az is igazol, hogy a feljelentést rögzítő rendőrségi jegyzőkönyvben az egyik kísérő magát „Jakab Péter testőrének” titulálta.

[caption id="" align="alignnone" width="914"] Fotó: Ripost[/caption]

A Magyar Nemzet információi szerint a testőrök valójában Lázár Tamás egykori kispesti Jobbik-elnök emberei. Az egykori önkormányzati képviselő ma is fontos szerepet tölt be a pártban, jelenleg a budapesti Jobbik elnöki és regionális igazgatói feladatait látja el.

Sneider Tamás volt jobbikos országgyűlési képviselő az esettel kapcsolatban Facebook-posztjában azt írta: Rubi Gergely már Vona Gábor 2018-as kampányában is többször megzavarta a kampányrendezvényeket, és egészen biztosan most is ugyanez történt.

Sneider Tamás szerint az viszont csöppet sem könnyít a szerencsétlen testőr helyzetén, hogy Jakab Péter letagadja azt, hogy az ő védelmére hivatott ember követte el a volt országgyűlési képviselő földre teperését.

Nem mindegy, hogy a bíróságon arról kell dönteni, hogy egy szimpla járókelő verekedett, vagy egy testőr próbált rendet tartani, még ha át is esett a ló túloldalára – írta.

„Tűzbe tenném a kezem azért, hogy Jakab testőrei voltak az elkövetők„ – mondta az esetről a Magyar Nemzetnek Volner János, a Jobbik egykori alelnöke, aki a lapnak úgy nyilatkozott: semmi nem indokolta a fizikai erőszakot, hiszen semmilyen fenyegető magatartást a felvételen látható férfi nem tett, nem is volt Jakab Péter közelében.

”Túlzottnak érzem ezt a hátsó, pusztakezes fojtást abból a szempontból is, hogy ez a rendőri közelharc technikák közül kifejezetten az ellenállás megtörésére, leküzdésére irányul, vagyis amikor valaki aktívan ellenáll, ezért ártalmatlanná kell tenni. Itt viszont érthetetlen ez a fellépés, ami innentől kezdve garázdaság„

– fogalmazott az egykori rendőri közelharc kiképző Volner János.

”Én a rendőrség helyében büntetőeljárást indítanék az ügyben, a garázdaság minősített esetével találkozunk ugyanis, közterületen, megbotránkozást okozó erőszakos magatartással„ – vélekedett.

Mint mondta, szerinte a Jakab Péter-féle túlzott önértékelés kihatott a testőreire is, és ők is valamiféle szupermeneknek képzelik magukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában