Ország-világ

2021.08.11. 06:55

Súlyosbodik a migrációs válság az EU külső határán

Már Lengyelországra és Lettországra is átterjedt a Belarusz felől áramló migrációs hullám, amely Litvániát hetek óta sújtja. Az uniós tagállamok, amelyek az elmúlt napokban rekordmennyiségű illegális határátkelésről számoltak be, azzal vádolják Belaruszt, hogy szándékosan tereli a migránsáradatot az Európai Unió felé. Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök azonban elmondta: csupán a nyugati szankciókra reagál.

Az utóbbi napokban Lettország felé tolódott el a migrációs útvonal Belarusz felől, miután Litvánia a múlt héten elkezdte visszafordítani az illegálisan érkező menedékkérőket – közölte a BNS.

A balti hírügynökség tájékoztatása szerint a lett határőrök péntek óta 214 migránst tartóztattak fel, közülük 86-ot hétfőre virradóra.

Az újabb adatokkal együtt ebben az évben eddig összesen 269 illegális határátlépőt vettek őrizetbe a lett–belarusz határon, ami majdnem háromszor annyi, mint ahány migránst a tavalyi év egészében elfogtak – írja a Magyar Nemzet.

2020-ban ugyanis ez a szám csupán 81 volt, 2019-ben pedig még ennél is kevesebb, mindössze 46. A migrációs válságra való tekintettel a lett kormány november 10-ig érvényben lévő rendkívüli helyzetet vezetett be kedden. A rendkívüli helyzetben a határőrök felhatalmazást kapnak fizikai erő és különleges eszközök alkalmazására az illegális határátlépők feltartóztatása és visszaküldése érdekében.

Közben a lengyel határőrség hétfői közleményéből kiderült: az utóbbi három nap alatt 349 migránst tartóztattak fel a lengyel–belarusz határon is – ez már önmagában meghaladja azt a mennyiséget, amelyet a tavalyi év egészében mértek.

Míg 2020-ban összesen 122 bevándorlót vettek őrizetbe a lengyel–belarusz határon, az eddigi évben már 871-et.

Varsó múlt csütörtökön azt állította: Belarusz egyre több migránst küld a lengyel–belarusz határhoz, megtorlásul azért, mert menedéket adtak Kriszcina Cimanouszkajának. A belarusz futónő Lengyelországban talált menedéket, mivel úgy ítélte meg, nem biztonságos hazatérnie Belaruszba azok után, hogy edzői váratlanul haza akarták küldeni az olimpiáról.

Mindeközben Litvániában már hetek óta tart a migrációs válság, a hatóságok beszámolója szerint ebben az évben eddig 4112, főként iraki menedékkérőt tartottak vissza a belépéstől Belarusz felől. Az illegális határátlépések száma a tavalyi év egészéhez képest így ötvenszeresére nőtt, 2020-ban ugyanis összesen 74 bevándorlót tartóztattak fel. Vilnius különböző módszerekkel igyekszik megfékezni a migrációs hullámot, pár napja kijelentette, hogy az ázsiai és afrikai menedékkérők 300 eurót kapnak a litván hatóságoktól, amennyiben hajlandók hazatérni. A litván parlament a tegnapi napon megkezdte vitáját arról is, hogy megépítsék-e a kerítést, amely elzárná őket Belarusztól. A fémkerítés négy méter magas lenne, és 508 kilométeren húzódna a litván–belarusz határon. – A litván államot a migráció egzisztenciálisan fenyegeti, tehát nekik ez egy életbe vágó kérdés – magyarázta korábban lapunknak Ilyash György, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója azzal kapcsolatban, hogy a mintegy 2,8 milliós Litvániát komolyan fenyegeti a tömeges migráció veszélye.

„Minszk fegyverként használja az illegális bevándorlókat annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon az Európai Unióra és az uniós tagállamokra”

– szögezte le közös pénteki közleményében Mateusz Morawiecki lengyel és Ingrida Šimonytė litván miniszterelnök. A vezetők arra szólították fel az uniós szerveket, hogy segítsenek a Belaruszból érkező illegális bevándorlás kezelésében. Az uniós belügyminiszterek augusztus 18-án tartanak videókonferenciát a belarusz határon kialakult helyzetről.

„Senkit sem zsarolunk. Senkit sem fenyegetünk. Egyszerűen csak olyan helyzetbe hoztok minket, hogy muszáj reagálnunk, és ezt a lehető legjobb módon tesszük”

– közölte Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök válaszul arra, hogy a Nyugat folyamatosan szankciókkal sújtja országát a belpolitikai fejlemények miatt. Belaruszban ugyanis tavaly augusztus óta számos ellenzéki politikust bebörtönöztek, akik választási csalással vádolták meg Aljakszandr Lukasenkát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában