Illegális bevándorlás

2021.08.26. 13:54

Lampedusa szigetén továbbra sem sikerült enyhíteni a migrációs nyomást

Az utóbbi három nap alatt érkezettek ismét a zsúfolásig megtöltötték a sziget közepén található, 250 főre tervezett migránsközpontot.

Több mint ezren kötöttek ki ismét néhány nap alatt Lampedusa szigetén, és az érkezők áthelyezését a járványhelyzet is nehezíti a helyi sajtó csütörtöki beszámolói szerint.

Az utóbbi három nap alatt érkezettek ismét a zsúfolásig megtöltötték a sziget közepén található, 250 főre tervezett migránsközpontot.

Ötven főt csütörtökön Szicíliába helyeznek át. További száztíz bevándorló máshova szállítását tervezték, de jelenleg nincsen elegendő hajó a bevándorlók elszállítására, mert az olasz személyzet tagjai közül sokan megbetegedtek. A Lampedusa vizein állomásozó, négy karantén-hajó is teljesen tele van.

Lampedusa lakosai pontosan egy évvel ezelőtt csónakblokáddal igyekeztek feltartóztatni a sziget kikötőjébe érkező hajókat, valamint sztrájkkal tiltakoztak a római kormány beavatkozását szorgalmazva.

A szicíliai Palermo polgármestere, Leoluca Orlando, a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa, a La Repubblica című napilapban kezdeményezte, hogy a bevándorlókat a helybéliek által korábban elhagyott településeken helyezzék el.

A jobboldali Liga párt parlamenti önkormányzati frakcióvezetője Igor Gelarda úgy reagált: az „olasz baloldal végre kinyilatkoztatta, hogy támogatja a migránsok betelepítését (..) az ország gyarmatosítását idegenekkel”.

A volt belügyminiszter, a Liga vezetője, Matteo Salvini a közösségi oldalán ismételten utódja, a mostani tárcavezető, Luciana Lamorgese távozását követelte, aki Salvini szerint „alkalmatlan személy a hozzá nem illő pozícióban”.

A jobboldali politikus emlékeztetett, hogy év eleje óta már több mint 37 ezer bevándorló érkezett az olaszországi partokra, a tavalyi év ugyanezen időszakában mért kevesebb mint 18 ezerhez képest.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában