Belpolitika

2021.08.21. 13:44

Beiktatták hivatalába az új miniszterelnököt Malajziában

Beiktatták hivatalába szombaton Malajziában a délkelet-ázsiai ország új miniszterelnökét.

A 61 éves, jogász végzettségű Iszmail Szabri az alkotmányos monarchia királya előtt tette le a hivatali esküt a királyi palotában. A parlament bizalmi szavazáson még meg kell erősítse tisztségében a kormányfőt, de ez csak formalitás, miután a politikusnak sikerült fölsorakoztatnia maga mögött a többséget, s csak ezután kapott kinevezést a királytól.

Az új miniszterelnök – aki védelmi miniszter és az utolsó hetekben miniszterelnök-helyettes volt az elődje, a hétfőn lemondott Muhjiddin Jaszin által vezetett kormányban – nehéz körülmények között foglalja el hivatalát. Aláírásgyűjtés indult ezen a héten az interneten a kinevezése ellen, s a petíciót 350 ezren írták alá.

A közvélekedés szerint a malajziai kormány nagyon rosszul kezelte a koronavírus-járványt. Miután tavaly sikerült elkerülni a járvány berobbanását, az új fertőzések száma pénteken immár a harmadik egymást követő napon rekordot döntött, annak ellenére, hogy június óta szigorú korlátozások vannak érvényben. Az összes regisztrált fertőzött száma meghaladja a 1,5 millió főt. A járvány és a korlátozások miatt lejtőre került a gazdaság is: a malajziai központi bank idén már másodszor módosította lefelé a 2021-ben várható növekedésre vonatkozó előrejelzését.

Szabri pártja, az UMNO Malajzia 1957-es függetlenné válása után több mint 60 éven keresztül kormányozta az országot, de a 2018-as választásokat elveszítette, az 1MDB nevű állami pénzalap körüli, több milliárd dolláros visszaélések miatt. A párt 2020 februárjában került vissza a hatalomba, miután a 2018-as választásokon győzelmet arató ellenzéki szövetség elveszítette a parlamenti többségét.

Címkék#Malajzia
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában