Reprezentatív felmérés

2021.08.11. 10:30

A németek nagy része úgy gondolja, az iszlám nem tartozik Németországhoz

Egy reprezentatív felmérés szerint a németek nagy része még mindig nem tekinti az iszlámot Németország részének. A kérdőívben a megkérdezettek 45 százaléka mondta azt, hogy az iszlám „egyáltalán nem” tartozik Németországhoz annak ellenére, hogy több mint 5 és fél millió muszlim él az országban.

Az Alice Schwarzer Alapítvány, a Giordano Bruno Alapítvány és a kölni Berlini Tudományos Központ (WZB) közös közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a németek csak öt százaléka értett egyet „teljesen” a kijelentéssel, hogy az iszlám is része Németországnak. 44 százalékuk csak az iszlám „békésebb formáit” tudja elfogadni – írja a V4NA hírügynökség.

A tanulmányhoz az Allensbach közvélemény-kutató intézet több ezer 16 év feletti német állampolgárt kérdezett meg „az iszlámhoz és az iszlamizmushoz való hozzáállásukról”. A szerzők szerint

2019 végén 5,3-5,6 millió muszlim vallású ember élt Németországban.

Nyugat- és Kelet -Németország között egyértelmű különbség volt: míg Nyugat-Németországban minden második válaszadó (50 százalék) ismert egy muszlimot, addig Kelet -Németországban ez csak 22 százalék volt.

Aggodalom az iszlamista csoportok fokozódó fenyegetése miatt

A tanulmányt közlő cikk arról számol be, hogy ugyanakkor a németek alapvetően differenciált nézeteket vallanak az iszlámról. Az iszlám elvi elutasítása egyébként különösen elterjedt volt az idősek és a szociálisan hátrányos helyzetű csoportok körében.

A többséget ugyanakkor aggasztja az iszlamista csoportok fokozódó veszélye.

A megkérdezettek 71 százaléka azt mondta, hogy a „Korán radikális értelmezése” erőszakot, „gyűlöletet és intoleranciát szít”.

Nagy többség a burkák betiltása mellett

A felmérésből az is kiderül, hogy az burkák viseletét továbbra is nagyon magas százalékban ellenzik: 90 százalék támogatja a burkák betiltását, akár általánosságban, akár bizonyos területeken. A fejkendő esetében 61 százalék az állami iskolákban tanítók, 53 százalék pedig a 14 év alatti korosztályban történő hordásának betiltását szorgalmazta.

Arra a kérdésre, hogy Németországban mely pártok különösképpen elkötelezettek az iszlám elleni küzdelem iránt, a megkérdezettek 43 százaléka tulajdonította a legnagyobb kompetenciát az AfD-nek. Ezt követi a CDU-CSU 21 százalékkal, az SPD (9 százalék), az FDP (7 százalék), a zöldek (5 százalék) és a baloldal (4 százalék).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában