Ország-világ

2021.07.19. 11:09

Novák Katalin: tartani tudjuk a vállalt 70 ezer bölcsődei férőhelyet

Könnyebb és olcsóbb lesz bölcsődéket építeni a jövőben – jelentette be a családokért felelős miniszter az operatív törzs mai ülése után.

Június 15-én állt fel a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs, ekkortól tette lehetővé az átoltottság, hogy az élet visszatérjen a rendes kerékvágásba. „Nemcsak elvi, hanem anyagi értelemben is segítjük az újraindítást” – fogalmazott a hétfő reggeli ülés után tartott sajtótájékoztatón a családokért felelős miniszter.

Folyamatosan épülnek a bölcsődék országszerte, bővülnek, szépülnek.

„Célunk az, hogy mindenhol, ahol erre igény van, legyen férőhely”

– mondta Novák Katalin, aki azt is bejelentette, hogy az adminisztratív terheket egy miniszteri rendelettel fogják csökkenteni – írja a Magyar Nemzet. A jövőben például az első csoport úgy is megkezdheti a működését a bölcsődében, hogyha a következő csoport nevelője még nincs meg, a családi bölcsődék pedig nyolc fővel is elindulhatnak. „Egyszerűbb és olcsóbb lesz bölcsődét működtetni, mint eddig” – foglalta össze a miniszter.

A bölcsődei igények folyamatosan növekednek, ehhez kell a kínálatot is hozzáigazítani.

„A 2022-ig vállalt 70 ezer férőhelyet, amit vállaltunk, tartani tudjuk”

– húzta alá Novák Katalin.

Sok helyen a világon már látszik, így Magyarországon is számíthatunk rá, hogy meg fog növekedni az esetszám a delta variáns miatt – magyarázta Novák Katalin a járványhelyzettel kapcsolatban, hozzátéve, az egyetlen fegyverünk a veszély ellen a védőoltás.

„Aki most nincs beoltva, nagyobb kockázatot vállal, mint bármelyik eddigi vírushullám alatt”

– jelentette ki a miniszter.

Az idős korosztály 18 százaléka még nem vette fel az oltást. „Ez egy százezres létszámú csoport, őket külön fel fogják keresni” – erősítette meg Novák. A gyermekek oltásával kapcsolatosan a politikus minden szülőt arra biztatott, adassák be az oltást. Azt is mondta, hogy ő mindhárom gyermekét beoltatta.

„Az iskolákban oltási kampány lesz nyár végén”

– rögzítette Novák Katalin.

A harmadik oltást augusztus elsejétől lehet felvenni, ez egyéni döntés mindenki számára – hangzott el a tájékoztatón. Az egészségügyi dolgozók 90 százaléka már rendelkezik védőoltással, számukra kötelező lesz beadatni a vakcinát – erősített rá a múlt heti bejelentésekre a miniszter.

Az egyes típusú diabétesszel élő gyerekeket is tovább támogatják, még több eszköz lesz ingyenesen elérhető számukra. A politikus beszélt arról is, hogy a falunapok támogatásáról is döntöttek. Az önkéntesség évéhez eddig 150 szervezet csatlakozott – említette meg Novák Katalin, aki arról is beszélt, hogy a jégkorong támogatására azt javasolja az operatív törzs a kormány számára, hogy támogassa az akadémiai rendszer felállítását.

„Azt szeretnénk, hogy a magyar kultúra legalább annyi ember számára elérhető legyen, mint a járvány előtt” – rögzítette Novák Katalin, hozzátéve, kissé csökkent a magyar emberek érdeklődése a kulturális programok iránt az utóbbi időszakban, de ez természetes.

Megszületett a döntés arról, hogy kik lesznek a Magyar Kultúráért Alapítvány kurátorai – erről már Demeter Szilárd beszélt. – Banai Péter Benő, Békés Márton, Kelemen László és Závogyán Magdolna – ez a kuratórium dönt a továbbiakban az alapítványhoz tartozó cégek tevékenységi köréről – magyarázta a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

Évi 1,8 milliárdos keret nyílik meg, amivel a folyóiratokat támogatják

– jelentette be Demeter, aki hozzátette, ma fog megalakulni a könnyűzenei kollégium.

„A szféra minden szereplője számára csaknem kétmilliárd forintot tudunk nyílt pályázaton szétosztani”

– jegyezte meg ezzel kapcsolatban a főigazgató.

Az irodalomra pedig egymilliárd forint támogatást szánnak, ebben benne van a fordítások támogatása is – derült ki a sajtótájékoztatón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában