Ország-világ

2021.07.05. 06:56

Grillezni jók Karácsony villamosai

A német közlekedési vállalat szerint utólag sem klimatizálhatók a főpolgármester által megrendelt frankfurti villamosok, a BKV máshogy gondolja, szerintük igenis beszerelhető utólag a klíma.

Karácsony Gergely főpolgármester – élve a rendkívüli jogrend adta lehetőséggel – még júniusban fogadta el azt az előterjesztést, amely szerint három ütemben összesen 35, Frankfurtban eladósorba került kötöttpályás jármű érkezne Budapestre mintegy 7,7 milliárd forintért. A Siemens–Düwag alacsony padlós, R típusú villamosok 1993-as, illetve 1997-es gyártmányúak, tehát a főváros 25-30 éves szerelvényeket venne, amelyek ráadásul nem klimatizáltak. A tervek szerint az első használt frankfurti villamos még az idén érkezne, a többi pedig a következő öt évben. Ezek a járművek válthatnák ki a jelenleg a 47-49-es vonalon közlekedő, ötvenéves Ganz csuklós villamosokat – írja a Magyar Nemzet.

Mint kiderült, Frankfurt nem véletlenül akarja lecserélni a szóban forgó villamosait. A frankfurti sajtó évek óta foglalkozik a klíma nélküli járművek problémájával. Amikor a német városban betiltották a parkokban a szabadtéri grillezést, volt, aki azt kommentelte a helyi közlekedési vállalat Facebook-oldalára: semmi gond, majd grillezik az R típusú villamosokon, azokon úgyis akkora a hőség.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint Frankfurt éppen azért kínálja eladásra a járműveket, mert azokra utólag nem lehet klímát szerelni, a frankfurti közlekedési vállalat (VGF) weboldalán leírják az okot is: a berendezést nem bírja el a tető, nem erre lett méretezve. A VEKE rámutatott, hogy a klíma miatt az alacsony padlós jármű esetében alapvető konstrukciós átalakításokra volna szükség, amit maguk a németek sem vállaltak. Frankfurtban részletesen vizsgálták azt is, hogy bár a klímaberendezést az utastérben el lehetne helyezni, de az az ülőhelyek feláldozásával járna, ezért elvetették, mert amúgy is szűk a villamosok utastere.

A BKV azonban másként gondolja. A fővárosi közlekedési vállalat lapunkat arról tájékoztatta, hogy a frankfurti használt villamosok „szoros rokonságot mutatnak a Combino villamosokkal mind a műszaki megoldások, mind a beépített rendszerek, mind pedig a karbantartási feladatok tekintetében”. A BKV ezért a frankfurti villamosok esetében jelenleg vizsgálja a klímaberendezés lehetséges elhelyezésének részleteit: statikai kérdéseket, elektromos tápellátást.

A VEKE szerint viszont alapvető különbséget jelent, hogy a Combinók tetején eleve kihagyták a helyet a klímának – amelyet utólag szereltetett be a BKV –, a frankfurti járműveken viszont nem.

A lap a fővárostól szerette volna megtudni, hogy kinek a javaslatára született meg a leselejtezett villamosok átvétele, illetve a tények ismeretében továbbra is szándékukban áll-e megvásárolni azokat. Választ egyelőre nem kaptak.

A városvezetés járműbeszerzési döntése azért is különös – számolt be róla nemrégiben a Világgazdaság –, mert éppen a hetekben derült ki, hogy az új, korszerű, klimatizált CAF villamosok május 18-án lejárt opciójából egyetlen darabot sem hívott le a BKK, forráshiányra hivatkozva. A lehetőség nem úszott el teljesen, a spanyol gyártó ugyanis belement, hogy még egy évig fenntartsa Budapestnek a – még egy 2014-es szerződés alapján rendelkezésre álló – feltételes mennyiséget. A rövid kivitelű CAF egységára 700 millió forint, vagyis a főváros által most jóváhagyott keretből 11 modern villamossal javulhatott volna a budapesti közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. Nem mellékesen ezeknek 200 férőhely a kapacitásuk, míg a szóban forgó frankfurti modelleké legfeljebb 170. Ennek azért van jelentősége, mert a tervek szerint a használt villamosok rövid távon a nagy kihasználtságú 2, illetve a 2M vonalakon futhatnak, a szűkebb utastér viszont a csúcsidőszakokban kellemetlen lehet az utazóközönségnek – írta korábban a lap.

Balogh Samu, Karácsony kabinetfőnöke a napokban arról posztolt a Facebookon, hogy az opciós szerződés érvényesítését a kormány akadályozza, a főváros így rákényszerül arra, hogy más megoldásokat is találjon. A kabinetfőnök szerint a frankfurti használt járművek a mai budapesti villamosok döntő többségénél modernebbek. Mint közölte, a BKV elsőként egy prototípus kocsi beszerzését tervezi, a teljes kontingens pedig akkor érkezhet, ha a tesztelés eredményei beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában