Járvány

2021.05.10. 15:44

Országos karantént rendeltek el Malajziában

Országos karantént rendeltek el Malajziában a tagállamok és a körzetek közti utazási tilalommal a koronavírussal fertőzöttek számának ugrásszerű megnövekedése miatt – jelentette be hétfőn Muhyiddin Yassin malajziai miniszterelnök.

A kormányfő közölte: az eddig csak helyenként érvényben lévő utazási korlátozásokat kiterjesztették, ezen kívül megtiltják a társasági rendezvényeket és bezáratják az oktatási intézményeket is, ugyanakkor a gazdaság zavartalanul működhet tovább. A korlátozások előreláthatóan június 7-ig lesznek érvényben.

„Malajzia a járvány harmadik hullámával néz szembe, ami nemzeti válsághelyzetet idézhet elő” – figyelmeztetett Muhyiddin.

A miniszterelnök szerint a zárlatra a koronavírus korábbinál fertőzőbb variánsai és az egészségügyi ellátórendszer túlterheltsége miatt van szükség.

A helyi sajtó egyébként hétfőn közölte, hogy a malajziai rendőrség lakossági bejelentések alapján lépne fel a járványügyi előírások megszegőivel szemben.

Surina Saad, az észak-malajziai Perlis állam – az ország legkisebb szövetségi állama – rendőrfőnöke arról számolt be, hogy a lakossági bejelentések mellett a rendőrség növeli a panaszbejelentésekkel foglalkozó tisztviselői számát és a legszigorúbb intézkedésekkel fog fellépni a szabályszegőkkel szemben, még a lakóövezetekben is.

A rendvédelmi szervek a ramadán böjti hónapot lezáró Íd al-fitr háromnapos ünnepére tekintettel azonban nemcsak lakossági bejelentésekre hagyatkoznak az utazási és egyéb korlátozások kikényszerítésében, hanem ellenőrzőpontokat is kialakítottak. Az ünnepek alatt a muszlim többségű ország lakosságának mintegy 60 százaléka ugyanis rendszerint családjához szokott utazni.

Mohamad Fakhrudin Abdul Hamid, a Kuala Lumpur melletti Petaling Jaya rendőrfőnöke arra panaszkodott, hogy az úttorlaszok ellenére „sok csökönyös ember van úton”.

A mintegy 31 millió lakosú országban a járvány kitörése óta 444 484 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1700-an hunytak el az új típusú koronavírus kiváltotta kórban.

Malajziában januárban rendkívüli állapotot hirdettek ki a járvány miatt, s ennek következtében Muhyiddin egészen augusztusig rendeleti úton kormányozhat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában