baleset

2021.05.26. 21:08

Nigériában felborult egy hajó mintegy kétszáz utassal, sokan eltűntek

A mentés még mindig tart, azonban eddig csak huszonkét túlélőt és egy holttestet sikerült felszínre hozni.

Több mint száz embert eltűntnek nyilvánítottak azt követően, hogy körülbelül kétszáz utassal a fedélzetén felborult, majd elsüllyedt egy túlterhelt hajó Nigéria északnyugati részén a Niger folyón – közölték szerdán a helyi hatóságok.

A hajó már elhagyta a Niger állambeli Lokon Minaa környékét, s a Kebbi államban lévő Wara városába tartott, amikor a hajótest kettétört és elsüllyedt.

„A mentés még mindig tart, azonban eddig csak huszonkét túlélőt és egy holttestet sikerült felszínre hozni” – mondta el az AFP francia hírügynökségnek egy helyi tisztségviselő.

Hozzátette: a hajónak nem lett volna szabad nyolcvannál több utast szállítania.

A hajó az emberek mellett rakományt is szállított egy közeli aranybányából.

Május elején harminc ember fulladt meg szintén Niger államban egy hasonló balesetben.

Az esős évszakban gyakoriak a hajószerencsétlenségek Nigéria folyóin, mivel a hajók gyakran túlterheltek és rossz állapotban vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában