polgárháború

2021.04.06. 15:03

Többen meghaltak a Dárfúr régióban kitört törzsi összecsapásokban

Legalább ötvenen haltak meg és 132-en sebesültek meg a nyugat-szudáni Dárfúr régióban fegyveres összecsapásokban – derül ki a Nyugat-dárfúri Orvosok Bizottságának keddi bejelentéséből.

Hétfőn este a testület még 18 halottról számolt be. Az orvosok szerint komoly hiány van egészségügyi felszerelésből a térségben. Számos súlyos sebesültet a fővárosba, Kartúmba kellett szállítani.

Az összecsapások szombaton törtek ki Nyugat-Dárfúr állam fővárosában, el-Genejnában. A város kormányzója, Mohammed Abdullah ad-Duma újságíróknak korábban azt mondta, a harcokat feltehetően törzsi villongások okozták és hozzátette, hogy a rend helyreállításáig szükségállapotot és kijárási tilalmat vezetnek be el-Genejnában.

Helyszíni beszámolók szerint kedden jórészt nyugalom honolt a térségben, de a helyzet messze nem volt normálisnak mondható.

Nyugat-Dárfúrban a lakosok többsége menekülttáborokban él, miután a 2003-ban kirobbant etnikai konfliktus – amellett, hogy 400 ezer ember halálát okozta – milliókat tett földönfutóvá. Az utóbbi években alábbhagyott ugyan az erőszak, de nem szűnt meg teljesen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában