iszlám állam

2021.04.27. 15:38

Terrorizmus támogatásával gyanúsítottakat vettek őrizetbe Dániában

A dán hírszerzés és rendőrség közös terrorellenes művelete során hat gyanúsítottat vettek őrizetbe Aarhus városában és Koppenhágában.

A kelet-jütlandi rendőrség keddi közlése szerint a 27 és 35 év közötti férfiakat azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam tagjai, illetve közreműködtek a terrorszervezet finanszírozásában.

A hatóságok kezére került férfiak közül kettőt a többi között azzal vádolnak, hogy 2014 nyarán Szíriába utaztak, ahol állítólag csatlakoztak a dzsihadistákhoz.

Ha elítélik őket, hat év börtönre számíthatnak.

Öt gyanúsítottat terrorizmus finanszírozásával vádolnak. Ennek központi figurája egy 29 éves férfi, aki a rendőrség szerint négy társát közvetítőkként használta, hogy a szélsőségeseknek pénzt utaljanak át 2013 és 2017 között.

Akár tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják őket.

Dániában februárban tizenhárom gyanúsítottat vettek őrizetbe egy terrorellenes művelet során. Hatot közülük a múlt héten azonban már elengedtek a vizsgálati őrizetből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában