szélsőségesek bankja

2021.04.16. 06:08

Moszul romjai között felfedezték a dzsihadisták kincstárát

A pénzt és a nemesfémeket az iszlamisták minden bizonnyal a helyi lakosoktól kobozták el.

Az észak-iraki Moszul romjai között felfedezték az Iszlám Állam dzsihadistáinak egyik kincstárát – közölte az iraki Safak News hírportál.

A terrorszervezet önjelölt kalifátusának egykori székhelyén, az egyik összeomlott épület alatt iraki biztonsági erők 1,59 millió dollár (480 millió forint) és 17,5 millió iraki dínár (3,6 millió forint) készpénzt, több kilogramm ezüstöt és aranyérméket találtak.

A Safak News szerint a szélsőségesek bankját egy jól értesült forrástól származó bejelentés alapján sikerült megtalálnia az iraki rendőrségnek. A pénzt és a nemesfémeket az iszlamisták minden bizonnyal a helyi lakosoktól kobozták el.

A Safak News megjegyezte, hogy a biztonságiak pénzverdébe szánt 15 kilogramm ezüstöt, illetve az Iszlám Állam által fizetőeszközként használt arany pénzérméket is találtak. Lefoglaltak emellett 17,5 kilogramm ezüstöt fémrudak formájában, illetve más, eddig pontosan még nem azonosított nemesfémeket is felfedeztek a kincstárban.

A terrorszervezet 2014 nyarán rohanta le Irak és a szomszédos Szíria kiterjedt területeit. Emberei megszállták Moszult, amelyet „kalifátusuk” fővárosává nyilvánítottak. Az iszlamisták az ellenőrzésük alatt álló területeket módszeresen kifosztották, a lakosokat pedig megadóztatták.

Irakban az Iszlám Állam 2017 decemberében döntő katonai vereséget szenvedett. Egykori vezérét, Abu Bakr al-Bagdadit tavalyelőtt ölték meg a szomszédos Szíriában egy amerikai kommandós akcióval. A harcok során Moszulban szinte kő kövön nem maradt. Az iraki kormány szerint a város helyreállítására legkevesebb kétmilliárd dollárra lesz szükség.

Az Iszlám Állam szétszéledt harcosai közül jó néhányan bevették magukat a sivatagokba, és onnan kiindulva hajtanak végre támadásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában