Ország-világ

2021.02.05. 11:03

Írdalá.hu: kulcsfontosságú országra koncentrál a kampánycsapat

Hazai sztárok péntek este kétórás élő műsorban segítik a székely petíció aláírásgyűjtésének végrehajtását.

Az egész Gerilla.hu, körülbelül harminc ember monomániásan azon dolgozik a székely petíció aláírásgyűjtésének véghajrájában, hogy behúzzuk Lettországot, mindannyian az ottani hatszázezer oroszra szegezzük a tekintetünket. Van két és fél napunk, el kell érni ott is a kitűzött célt – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a székely petíció kampányfőnöke.

Pesty László hangsúlyozta, nagyon sok múlik azon, hogy sikerül-e teljesíteni a jogszabályban előírt limitet a balti államban.

Mint azt korábban a lap megírta, a székely petíció várhatóan érvényes és eredményes lesz, mert a szükséges egymillió aláírás már korábban összegyűlt, ráadásul a jogszabály előírtakhoz képest nem hét, hanem már nyolc európai uniós államban – Horvátországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában és Szlovéniában – sikerült elérni a jogszabályban előírt limitet.

Ha Lettországban is sikerül begyűjteni a kellő számú szignót, akkor a kilencedik országban is teljesül a cél. Ami messze nem elérhetetlen, hiszen Lettországban alig több mint 800 aláírás hiányzik, vagyis annyi, amennyi az utóbbi két napban összegyűlt. Pesty László elmondta azt is: azokban az államokban, ahol korábban éppen csak sikerült elérni a határt, próbálnak újabb támogatókat szerezni a székelyek ügye mellé, mert amikor összeszámolják a szignókat, lehetnek köztük érvénytelenek.

„Spanyolországban 12, Svédországban 3,5 százalékkal vagyunk a limit fölött, de Szlovéniából is jönnek az aláírások köszönhetően annak, hogy Veress Hilda, a kampány operatív igazgatója személyesen látogatott el a szomszédos országba”

– emelte ki Pesty László.

Hozzátette: Litvániában látszólag szűken teljesült a cél, a balti állam 102 százalékon áll, de a kampányfőnök sejtelmesen úgy fogalmazott, hogy „ott nem lesz gond, ott vastartalékokkal rendelkeznek”.

Azért, hogy Lettországban minél hamarabb összegyűljön a kellő számú aláírás, a Gerilla.hu péntek 20 órától, neves hazai művészek, zenészek és színészek részvételével, két órás élő kampányműsort tart az Írdalá.hu Facebook és Youtube oldalain. A nézők meglepetésekre is számíthatnak.

„A résztvevő magyar sztárok a székely kezdeményezést is támogatják, de a többi őshonos nemzeti kisebbség mellett is leteszik a garast.

A műsorban ugyanakkor a lettországi oroszokra koncentrálunk. A meghívott vendégeink ugyan nem igazán tudnak oroszul, de mégis igyekeznek majd üzenni a lettországi orosz kisebbségnek” – mutatott rá a szakember. Hozzátette: ha meglesz a kilencedik ország, az már fényesen bizonyítja, hogy milyen erő áll Európában a székelyek kezdeményezése mögött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában