Ország-világ

2021.01.10. 08:02

Meglepő lenne, ha Gyöngyösi teljesítené korábbi ígéretét

A jobbikos politikus – mielőtt elfoglalta volna helyét az Európai Parlamentben (EP) – szavát adta párttársainak: elintézi, hogy bevegyék egy pártcsalád frakciójába. Csakhogy ez máig nem valósult meg, és minden valószínűség szerint már nem is fog – mondta Sneider Tamás, a Jobbik egykori elnöke.

Strasbourg, 2019. július 16. Gyöngyösi Márton jobbikos képviselõ (j) az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

„Gyöngyösi Márton azzal az ígérettel ült be az Európai Parlamentbe, hogy szerezni fog egy frakciót a Jobbiknak, de ebből valószínűleg már nem lesz semmi” – mondta a Magyar Nemzetnek Sneider Tamás, a Jobbik korábbi elnöke. Hozzátette:

„Nagyon úgy néz ki, hogy Mártont már csak az izgatja, hogy legyen egy befutó helye 2024-ben a szivárványkoalíció közös EP-listáján.”

Mint ismert, a 2019-es európai parlamenti választáson a Jobbik nem szerepelt túl jól, mindössze egy bejutó helyet szereztek, így csupán a listavezető Gyöngyösi Mártonból lett EP-képviselő. A politikus nem ült be egyetlen európai pártcsalád frakciójába sem, és a pártjának tett ígérete ellenére azóta is frakció nélküli. Azt alá kell írni, hogy a Jobbik azért próbálta elnyerni az Európai Néppárt (EPP) jobbközép pártcsaládjának kegyeit. Sikertelenül.

„Nincs információnk arról, hogy változás történt volna a Jobbik ideológiájában”

– ezt válaszolta még tavaly februárban Pedro Lopez de Pablo, az Európai Néppárt frakciójának sajtóért és kommunikációért felelős igazgatója az Azonnali.hu azon kérdésére: lát-e helyet a frakció soraiban Gyöngyösi számára. A portál azért fordult az EPP-hez, mert nem sokkal azelőtt Jakab Péter pártelnök így nyilatkozott az Azonnali.hu-nak: „Azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer el fog jönni az a történelmi pillanat, Márton munkájának és a Jobbik hiteles néppárti politikájának köszönhetően, hogy az Európai Néppárthoz is csatlakozhassunk.”

Aztán egy apró reménysugár még felcsillanhatott a Jobbiknak, erről tanúskodik az a párt belső nyilvánosságának szánt, Gyöngyösi által jegyzett beszámoló, amely tavaly áprilisban került az Origo.hu birtokába. Ebben ugyan a Jobbik EP-képviselője semmilyen kézzel fogható sikert nem tudott bejelenteni, de – ahogy a portál fogalmazott – „Gyöngyösi sejtelmesen azt írta, hogy »konkrét ajánlat« érkezett hozzá az egyik jobboldali pártcsaládból, de sajnos időközben kitört a koronavírus.” Az Origo.hu hozzátette: Gyöngyösi azt nem részletezte, hogy az EPP-ről, vagy más tömörülésről van-e szó. A jobbikos politikus azt is megfogalmazta: bízik benne, hogy „a kijárási tilalmak feloldása után ez a munka folytatódni fog, és a következő beszámolómban több konkrétummal is szolgálhatok.”

A nyilvánosság előtt a Jobbik azóta sem tudott bármilyen eredményt felmutatni az ügyben, Sneider Tamás volt pártelnök pedig úgy vélekedett, már nem is fog.

Az ügyben a Magyar Nemzet megkereste a Jobbik sajtóosztályát is azzal a kérdéssel, hogy ha a Jobbik már úgyis a közös baloldali listán indul 2022-ben az országgyűlési választáson, nem gondolkodtak-e el azon, hogy egy baloldali frakcióhoz csatlakozzanak az EP-ben. Egyelőre nem érkezett válasz.

Soros kapcsolattartója

A Soros-egyetemet és a Gyurcsány-kormány személyügyi központját vezető Teplán István megjelenése a Jobbikban megmagyarázza a párt teljes baloldali fordulatát, a nemzeti kérdésekben tett teljes hátraarcát. Teplán fő kapcsolattartója pedig a korábban zsidólistázó, mostanra unióellenesből föderalistává avanzsált Gyöngyösi Márton lett. Az uniós képviselő brüsszeli csapatának több tagja a Jobbik Soros-embereként ismert tanácsadó alapítványától érkezett.

Borítókép: Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő (j) az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában