támadás

2021.01.21. 09:20

Kiskorúakat raboltak ki Szombathelyen

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével vádol a Szombathelyi Járási Ügyészség két férfit, aki 2020 júliusában kiskorú sértetteket rabolt ki és bántalmazott a vasi megyeszékhely főterén – közölte csütörtökön a Vas Megyei Főügyészség.

Simon József megyei főügyész közleménye szerint a vádlottak

a hajnali órákban belekötöttek négy, zenét hallgató fiatalba, majd késsel fenyegették őket, pénzt és mobiltelefonjaikat követelve.

Az egyik sértett megtagadta értékeinek átadását, ezért az egyik vádlott nagy erővel ököllel arcon ütötte.

A másik kést szorított a nyakához, és azt mondta, „ült már börtönben”, „bárkit le tud szúrni, nem fél.”

A bántalmazás hatására a sértettek átadták az értékeiket, a vádlottak pedig a helyszínről távozóban azzal fenyegetőztek, hogy megkeresik és megölik őket, ha feljelentést mernek tenni – írta a megyei főügyész.

A nyomozók később megtalálták és lefoglalták a vádlottaktól az elrabolt értékeket, így a sértettek kára megtérült – közölte.

A Szombathelyi Járási Ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában