Járvány

2020.12.18. 12:52

Meghalt burundi volt államfője

Pierre Buyoy a múlt héten került kórházba Mali fővárosában, Bamakóban, és csütörtökön szállították át Párizsba.

Meghalt Pierre Buyoya volt burundi államfő csütörtök éjjel Párizsban koronavírus-fertőzés következtében – közölte az elhunyt családja.

Buyoya múlt héten került kórházba Mali fővárosában, Bamakóban, és csütörtökön szállították át Párizsba. Éjszaka halt meg egy mentőautóban, amely épp egy kórházba szállította.

Buyoya 2013 óta az Afrikai Unió (AU) Maliért és a Száhel-övezetért felelős főképviselője volt november végéig. Posztjáról azt követően mondott le, hogy októberben életfogytiglani börtönre ítélték a hivatali utódja, Melchior Ndadaye burundi elnök 1993-as meggyilkolásában játszott állítólagos szerepéért. A volt államfő elutasította és politikai célú eljárásnak nevezte a távollétében meghozott bírósági ítéletet.

A tuszi népcsoporthoz tartozó Buyoya két alkalommal volt Burundi elnöke, először 1987 és 1993, majd 1998 és 2003 között, mindkét esetben puccsal került hatalomra. Buyoya első kormánya – többségében a burundi lakosság mintegy 15 százalékát kitevő tuszikhoz tartozókból álló junta – ellen 1988-ban fellázadtak a lakosság mintegy 85 százalékát kitevő hutuk, de a felkelést a hadsereg vérbe fojtotta, több mint 20 ezren haltak meg.

Buyoyát az 1993-as választásokat követően a hutu Melchior Ndadaye követte az elnöki tisztségben, akit az ország első demokratikusan megválasztott elnökének tartottak, s aki egy megosztott hutu-tuszi összetételű kormányt akart létrehozni. A tuszi közösségek elutasították Ndadaye hatalmát, és fellázadtak ellene, aminek következtében Ndadaye életét vesztette, és véres, 12 évig tartó polgárháború tört ki, amely során közel 300 ezer ember vesztette életét, és tízezrek menekültek el az országból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában