Ország-világ

2020.10.03. 07:15

Már a börtönökbe is begyűrűzik a transznemű ideológia

Újabb helyen álltak be a döntéshozók a transznemű ideológia mögé. Egy nemrég aláírt törvény szerint ugyanis a rabokat ezentúl a saját nemi identitásuknak megfelelően kell a börtönökben elhelyezni, és az őröknek is külön figyelniük kell, hogy a genderideológiának megfelelő névmásokat használják. Az ötlet nem új keletű, többen is aggódnak azonban a kivitelezése miatt.

Forrás: Shutterstock

Egyre többször merül fel a transzneműek börtönben való elhelyezésének a kérdése – vagyis az, ha egy bűnöző transzneműként azonosítja magát, milyen intézménybe kerüljön, a nőknek vagy a férfiaknak fenntartottba-e. Sokan próbálják meg ugyanis kijátszani ezt a kártyát, sokszor csak azért, hogy enyhébb körülmények között legyenek a büntetésük ideje alatt – hívta fel a figyelmet a problémára a V4NA hírügynökség.

A kérdést Kaliforniában megoldották. Gavin Newsom demokrata kormányzó aláírt egy törvényt, amelynek értelmében a transznemű rabokat az újonnan felvett genderidentitásuk szerint helyezik el a börtönökben – eddig ezt a biológiai nemük alapján tették meg. Hasonló rendelkezések vannak egyébként érvényben New York-ban, Connecticutban és Massachusettsben is.

California Gov. Gavin Newsom signed a bill Saturday that requires that transgender inmates be housed in jails or prisons based on their gender identity. https://t.co/qlQx2NF7rv

Az új törvény azt is előírja, hogy az őröknek meg kell kérdezniük a raboktól a bemenetelkor, hogy milyen neműként azonosítják magukat.

Attól függően, hogy transzneműnek, nem binárisnak vagy éppen interszexuálisnak tartják magukat, kérhetik, hogy női vagy férfi börtönbe helyezzék el őket.

Azt is kimondja az új szabályozás, hogy a motozást is a rab által kiválasztott nem szabályainak megfelelően kell elvégezni, az őröknek pedig a börtönben lévő embereket a megfelelő névmásokkal kell megszólítaniuk.

A kaliforniai börtönök működtetéséért felelős California Department of Corrections and Rehabilitation (CDCR) pedig a törvény szerint nem tagadhatja meg a raboktól a börtön kiválasztásának lehetőségét csupán az adott személy anatómiájára vagy épp szexuális irányultságára hivatkozva.

A CDCR ugyanakkor egyes esetekben megtagadhatja a rabtól, hogy az általa választott börtönbe kerüljön, ha annak menedzsmenti vagy biztonsági akadályai vannak. Erről írásban kell tájékoztatniuk a rabot, indokolva a döntés okát, valamint lehetőséget kell adni a bűnözőnek a fellebbezésre.

Newsom signs law allowing transgender inmates to be placed in prison by their gender identity https://t.co/q0TLLEUnbc pic.twitter.com/D4CGVtjWhi

Az ügyben megszólalt egy kaliforniai szenátor, Scott Wiener is, aki nem mellesleg nyíltan vállalja homoszexualitását, és az LMBT-jogok támogatója. Szerinte hamis az állítani a transzneműekről, hogy ők valójában nem nők, és csak csellel próbálnak meg bejutni például a női mosdókba vagy női intézményekbe, hogy aztán ott valami bűnt kövessenek el.

Pedig éppen emiatt aggódnak nagyon sokan, és nem is alaptalanul. Chris Bish kaliforniai politikus szerint az új törvény veszélybe sodorja a biológiailag is nő rabokat, és felmerülhet esetükben a sérelmükre elkövetett szexuális zaklatás veszélye.

https://t.co/gIpACrt5JH what could possibly go wrong. Female inmates are at greatest risk because of stupid crap like this. Newsom keeps making decisions that hurts women. What is wrong with him

— Chris Bish for Congress💯🎯🇺🇲🇺🇲🇺🇲 (@BishForCongress) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">September 27, 2020

Arra pedig egyébként is egyre több példa van, hogy férfiak a transzneműség vagy a gendersemlegesség jegyében nőnek adják ki magukat, hogy bemehessenek a női mosdókba vagy öltözőkbe. Ezt ráadásul szabadon csinálják, nem is a börtönben, ahol az így kialakuló helyzeteknek csak durvább következményei lehetnek.

Mert a börtönben több szempontból is veszélyes a transzneműek gender szerinti elhelyezése. Erre a The Post Millennial is rámutat a cikkében, amelyből kiderül, hogy Skóciában is vannak arra törekvések, hogy a nemiséget önkényesen megválasztva kerüljenek börtönbe a rabok. Ez azonban azt a veszélyt rejti magában, hogy egy biológiailag nőnek született, de már transznemű férfiként élő rab a férfiak börtönébe kerülne, ahol a biztonsága nem lenne garantált, sőt – nagy a valószínűsége, hogy szexuális erőszaknak lenne kitéve.

Sokan azt sem tartják elfogadhatónak, hogy egy eredetileg férfinak született, de már önmagát nőként azonosító személy a női börtönbe kerüljön. Ennek első lépését már megtette Jade September, akinek az ügyében tavaly döntött úgy egy bíró, hogy bár férfi börtönben van, kifejezheti magát nőként. Így például joga van a női alsóneműhöz, sminkhez és ékszerekhez, abban a börtönben pedig, ahol tartózkodik, elrendelték az alkalmazottaknak, hogy érzékenyítő tréningen vegyenek részt.

Egyre többet próbálkoznak tehát a transznemű ideológia börtönökbe való beépítésére, és egyre többször zárulnak e törekvések sikerrel. Ugyanakkor az is látható, hogy ez az abszurd újítás komoly veszélyeket rejt magában.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában