Ostrom alatt áll Európa

2020.09.18. 09:57

Már több mint ötezer ember költözött át az új leszboszi táborba

Az újonnan érkezőkön koronavírus-tesztet végeznek el, a hatóságok tájékoztatása szerint eddig 135 teszt lett pozitív, a fertőzötteket az új táborban elkülönítik.

Már több mint ötezer ember költözött át az utóbbi napokban a leégett leszboszi táborból a Kara Tepében kialakított új sátortáborba, és péntek reggel is több százan várakoztak a belépésre – jelentette a görög közszolgálati televízió.

A túlzsúfolt moriai tábor múlt héten égett le. A fedél nélkül maradt emberek egy új, mintegy nyolcezer férőhelyes táborba költözhetnek át.

Az újonnan érkezőkön koronavírus-tesztet végeznek el, a hatóságok tájékoztatása szerint eddig 135 teszt lett pozitív, a fertőzötteket az új táborban elkülönítik.

A görög hatóságok szerint a Moria tábor lakóinak egy kis csoportja gyújtotta fel a létesítményt, akiket feldühített, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt szigorú kijárási korlátozásokkal sújtották őket. Az üggyel kapcsolatban hat afgán állampolgárt, köztük két kiskorút vettek őrizetbe.

Humanitárius szervezetek kifogásolják, hogy az új sátortáborban az emberek nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, és – számos érintett migránssal együtt – azt követelik az athéni kormánytól, hogy szállítsák az embereket inkább a görög szárazföldre.

A görög hatóságok viszont a Törökországgal 2016-ban megkötött megállapodáshoz tartják magukat, amelynek értelmében a migránsoknak mindaddig a szigeteken kell várakozniuk, amíg a menekültügyi eljárásuk le nem zárul. Akinek a kérvényét elutasítják, visszaküldik Törökországba.

Csütörtök óta görög rendőrök – 70 rendőrnő közreműködésével – igyekeznek rábeszélni a fedél nélkül maradt családokat arra, hogy beköltözzenek az új táborba. A hatóságok szerint eddig sikeresnek mondható az akció. Hamarosan az átköltözés ellen vehemensen tiltakozó embereket is felkeresik, és megpróbálják rávenni őket, hogy a Kara Tepe-i táborban várakozzanak tovább. A Leszboszon tartózkodó migránsokat röpcédulákon tájékoztatják arról, hogy a szigetet kizárólag a menekültügyi eljárás lefolytatásával tudják elhagyni, ennek feltétele pedig az, hogy beköltözzenek az új sátortáborba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában