Ország-világ

2020.09.03. 10:04

Ezért nincs Karácsonynak jogsija, többször is megbukott a vizsgán

Sokak szerint ezért sem kedveli az autósokat a főpolgármester, ezért is próbálja a lehető leginkább kiszorítani őket. Az egykori gépjárműoktatók szerint folyton bizonytalankodott, sőt félt autóvezetés közben, ezért kellett többször is megbuktatni. Aztán a sokadik hiábavaló próbálkozás után örökre lemondott a jogosítványról. Közben meg kitalált egy mesét, hogy miért is nem akar ő autót vezetni.

Budapest, 2019. október 17. Karácsony Gergely megválasztott fõpolgármester érkezik kerékpárral hivatalának átadás-átvételére 2019. október 17-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Nyilvánvalóan valamiféle zsigeri ellenszenv vezeti a főpolgármestert az autósokkal kapcsolatban. Soha egyetlen gondolata nincs arról, hogy az ő életüket könnyítse, vagy hogy gyorsítsa az akadozó forgalmat. Ebben nagy szerepe kell legyen annak, hogy képtelen volt jogosítványt szerezni – vélekedik a Ripost.

A portál úgy tudja, Karácsony Gergely pedig többször is nekifutott a jogosítványszerzésnek. A lap információi szerint a KRESZ-vizsgán – itt sem elsőre – még valahogy, a lécet súrolva átbirkózta magát, de aztán csúnya kudarc lett a vége.

Az oktatók – akiket sikerült a lapnak megtalálnia – kint a forgalomban, a gyakorlati oktatáson láthatták Karácsonyt. Főként arra emlékeznek, hogy

folyton bizonytalankodott, nem merte felvenni a tempót, késve döntött egy útkereszteződésben, nem tudta eldönteni, hogy kinek van előnye.

Egyszer még arra is rákérdeztek, hogy minden rendben van-e a szemével, tényleg megkapta-e az orvosit. „Olyan volt, minta nem látna rendesen” – idézte fel az egyik gépjárműoktató. Nem csoda, hogy többször is bukás lett a vége,

egyetlen oktató sem merte vállalni a rizikót, hogy jogosítványt kapjon.

A Ripost forrásai bizonytalanok abban, hogy hányszor is bukott meg Karácsony a vizsgán. De hogy többször, az biztos. Kétszer biztosan, ez bizonyítható, de van, aki szerint négyszer is nekiszaladt, mert másik iskolában is próbálkozott, hátha nem vele van a baj, de hiába.

Mindig bukás lett a vége. A nyilatkozók szerint ugyanaz volt a baj minden alkalommal. Karácsony félt és bizonytalankodott, nem tudott egyértelmű döntéseket hozni vezetés közben, például amikor a Nagykörúton komoly forgalomban kellett vezetnie.

A többszörös kudarc után Karácsony egyszer csak feladta, amit azzal indokolt az oktatók előtt, hogy „ő most már tudja, nem erre született”.

A Karácsonyt megbuktató oktatók később megdöbbenve hallották azt a „hivatalos” magyarázatot, hogy azért nincs jogosítványa, mert nem is akarja, hogy legyen.

Még azt is hozzáköltötte, valószínűleg a PR-tanácsadók javaslatára, hogy azért nem akar vezetni, mert gyerekkorában az édesapját súlyos baleset érte. Arról tudatosan hallgat, hogy hiába próbálkozott, hogy többször is megbukott a vizsgán, hogy minden oktató egyértelműen alkalmatlannak minősítette az autóvezetésre.

Propagandavideó arról, miért nincs Karácsony Gergelynek jogosítványa:

https://www.youtube.com/watch?time_continue=52&v=k7Ezn8m0l0o&feature=emb_logo

Karácsony Gergely főpolgármester érkezik kerékpárral hivatalának átadás-átvételére 2019. október 17-én

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában